Hatvan, Erzsébet tér

Állapot: Áthelyezve innen

Hatvan
Erzsébet tér
Hatvan központjában a Kossuth tér közelében állt az alkotás.

Avatás1978
Avatás1964


Ády
2013.09.30. 10:18
Találtam egy képeslapot amin egy díszkút áll tetején egy szoborral. A képeslapon szereplő adatok szerint Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész Kígyóölő című alkotása.
A művész életrajzában ezt találtam:
Kígyóölő (bronz, 1964, Hatvan, Magyar Szocialista Munkáspárt székháza)
Mondom ez a kép nem hasonlít egy székházra ezért keresni kezdem a helyszín amit meg is találtam. De most nem áll ott az alkotás, és a neten kutatva még utalást se találtam róla. Ekkor levelet írtam a Hatvan történetéről szóló blog szerkesztőjének Nagy Nándornak és segítséget kértem tőle. A válsz gyorsan megjött és egy könyvből való idézetet kaptam az alkotás tartalmas és kalandos leírásával. Ezúton is köszönöm még egyszer!

„Sajnos szintén nem láthatjuk már Mikus Sándor 84 cm magas Kígyóölő című bronzszobrát, amelyet 1964-ben az MSZMP székház belső, zárt udvarán avattak fel. Onnan egy díszkút részeként a Lenin téri tömbház beugrójába került, meglehetősen méltatlan helyre. Majd a plébániaház mögötti kis térre helyezték, ahonnan vandál tolvajok 1995 tavaszán ellopták, és valószínűleg valamelyik színesfém felvásárlónál végezte a szobor.”

Mivel csak a volt Lenin téri második helyszínről találtam képet, ezért ide pozicionáltam az alkotást. Egy cikkben megtaláltam hogy 1975 elején helyezték ide.

"Egy szobor feltámasztása
Tavaly, a Hatvani Galériában rendezett, kiállításának
megnyitóján. Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész odafordult a városi vezetőkhöz.
— Van itt Hatvanban 'egy szobrom, a Kígyóölő férfi. Bronz Még 1963-ban mintáztam. Mit tudtok róla?
Kapásból válaszolt rá valaki.
— A pártszékház udvarában állították fel. Igaz, hogy szűkös a hely, nincs rálátás, meg a forgalomból is kiesik, de hát oda tervezték.
— Vigyétek ki a szabadba. Kis térre, iskola elé. Hogy éljen. Egy műalkotás akkor lélegzik, akkor funkcionál. ha emberekkel találkozik.
Mivel a város nem bővelkedik ízlésformáló, eszmei mondandót közvetítő köztéri szobrokban, s mert hogy Mikus Sándor fején találta a szeget, kritikus megjegyzése nem maradt nyomtalanul. Annál kevésbé, mivel az érintett mű valóban kettős értékű, kettős jelentésű. A kígyóval küzdő, lándzsás férfi Mikusra jellemző, klasszicizáló mozgásvilága, az emberalak nemesen egyszerű szépsége jelzés is: az örök jó győzelmének kifejezése.
Hogy ki, s mit tett a majdnem három méter magas kompozíció feltámasztása, újjászületése végett? Ne firtassuk most. Fontosabb a tény. A szükséges formaságok rendezése. S hogy a Kígyóölő férfi bronzfigurája kútszerű, körmedencés talapzatával együtt „kiköltözött” a pártszékház szűkös, zárt udvarából. Akik pedig május elsején a Horváth Mihály utca elején sétálgattak már szembetalálkozhattak vele az egyik új lakótömbi pázsitos, üdezöld öblén.
Maga szobor nem nagy méretű. Mint ahogyan Mikus legtöbb művé a kisplasztika határán mozog. De hatásban megnöveszti a beőle áradó szellem, megnöveszti az alkotói“ hevület izzása, megnöveszti a téma, amely igaz volt tegnap, igaz ma, s igaz lesz mindaddig, amíg ember él a földön. S ameddig a művészek formáló kedvének, indulatának központjában úgy él a humánum, ahogyan kitölti a hetvenen túl is fáradhatatlanul alkotó Mikus Sándor egész életművét.
Egy mű újjászületett Hatvanban. Most már a folytatást várjuk. A magatartást, ízlést formáló, széles tömegekre ható új köztéri alkotásokat. (moldvay)"

Ennek a szobornak van egy másolata Budapesten, Rózsa Ferenc-emlékkút néven.
Források:
Bacsa Tibor, Hatvani Márk: Hatvan képes levelezőlapok tükrében (Hatvan, 2010) 177. oldal.
Népújság, 1978. május 7. (29. évfolyam, 106. szám)
További linkek
Mikus Sándor szobrászművész életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mikus_S%C3%A1ndor

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Kígyóölő" c. alkotás fotói

Mikus Sándor és a készülő alkotás.
Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
148375
Forrás
Még keresem melyik könyvemben volt.
Feltöltve
2013.09.30. 12:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.09.30. 12:39
Archív felvétel
Mikus Sándor és a készülő alkotás.

"Kígyóölő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
148376
Forrás
Szíj Rezső: Mikus Sándor (album, 50.kép), Corvina, Budapest, 1977.
Évszám
1977
Feltöltve
2013.09.30. 12:56
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.30. 12:56
1977, Archív felvétel

"Kígyóölő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
325385
Forrás
Népújság, 1978. május 7. (29. évfolyam, 106. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2018.09.26. 12:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.09.26. 12:01
1978, Archív felvétel

"Kígyóölő" c. alkotás fotói

Képeslap 1982.
Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
148214
Forrás
Bródy Sándor Könyvtár www.brody.iif.hu/
Évszám
1982
Feltöltve
2013.09.26. 13:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.09.26. 13:15
1982, Archív felvétel
Képeslap 1982.

"Kígyóölő" c. alkotás fotói

képeslap részlete
Alkotó
Település
Hatvan
Feltöltő
Azonosító
148215
Forrás
Bródy Sándor Könyvtár www.brody.iif.hu/
Feltöltve
2013.09.26. 13:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.09.26. 13:15
Archív felvétel
képeslap részlete
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.09.26. 12:07
A "Kígyóölő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.30. 12:56
1 új fotót töltöttem a "Kígyóölő" műlaphoz
13.09.30. 10:18
Ády publikálta "Kígyóölő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.