Balatonalmádi, Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget

Balatonalmádi
Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget
A "Kézfogás" Európa Szoborparkban, a közép-részen található épület és a Balaton közötti részen.

Felállítás2013. augusztus 19.

Göröntsér Vera
2013.10.13. 23:38
A hat darabból álló sorozat minden tagja Berzsenyi Balázs, Olaszországban élő és alkotó szobrászművész alkotása. A téma: Komédiás – ahogy a cím is mutatja.

Vannak egybecsengő vonások az alkotásokon. Az anyag mindenképpen, a testtartás: kuporgó figura valamennyi, fejükön magas cilinder és a megmunkálás, a durva és sima felületek váltakozása is, ami mélységet, kontúrt ad a szobor szereplőjének.

Másrészt minden figura külön egyéniség. Az érzelemvilág hasonló, amit az arcvonásokon láthatunk, de nem azonos. Gondtalan vidámság itt sincs, az alak elhagyatottan gunnyaszt, kezét ölébe lelógatva. Háta görnyedt, a test vonalai szögletesebbek.
Szomorú arcát szinte felénk tolja, fájdalmát leplezetlenül mutatja.
Már, ha megkerüljük és úgy nézzük. Az elhagyatott alak az útnak háttal ül... Nem véletlenül.
Források:
http://www.almadiszoborpark.eu/index.html
http://hvg.hu/kultura/20120509_szoborpark_balatonalmadi

Kapcsolódó
Komédiás No 1.

Cím alapján hasonló

"Komédiás No 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
149022
Feltöltve
2013.10.09. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.09. 18:13

"Komédiás No 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
149023
Feltöltve
2013.10.09. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

149025
Feltöltve
2013.10.09. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

149024

149026
Feltöltve
2013.10.09. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

149027
Feltöltve
2013.10.09. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

149028
Feltöltve
2013.10.09. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

149029
Feltöltve
2013.10.09. 18:14

Göröntsér Vera 13.10.09. 18:14

"Komédiás No 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
149030
Feltöltve
2013.10.09. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

149031

149032
Feltöltve
2013.10.09. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

149033
Feltöltve
2013.10.09. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.09. 18:14

"Komédiás No 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
248717
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.08.07. 08:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.07. 08:48
2013. augusztus

"Komédiás No 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
248718
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.08.07. 08:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.07. 08:49
2013. augusztus

"Komédiás No 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
248719
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.08.07. 08:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.07. 08:50
2013. augusztus

"Komédiás No 2." c. alkotás fotói

2018.09.15.
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
324567
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.18. 11:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.18. 11:13
2018
2018.09.15.
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.11.29. 10:39
Megérintettem a "Komédiás No 2." alkotást
19.07.22. 19:14
Megérintettem a "Komédiás No 2." alkotást
18.09.18. 11:13
1 új fotót töltöttem a "Komédiás No 2." műlaphoz
17.07.30. 19:34
Megérintettem a "Komédiás No 2." alkotást
16.11.02. 16:53
A "Komédiás No 2." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.07. 08:50
1 új fotót töltöttem a "Komédiás No 2." műlaphoz
16.08.07. 08:49
1 új fotót töltöttem a "Komédiás No 2." műlaphoz
16.08.07. 08:48
1 új fotót töltöttem a "Komédiás No 2." műlaphoz
16.05.09. 13:06
Megérintettem a "Komédiás No 2." alkotást
13.10.13. 23:38
Göröntsér Vera publikálta "Komédiás No 2." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.