Balatonalmádi, Doktor Óvári Ferenc utca 47.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Balatonalmádi
Doktor Óvári Ferenc utca 47.
A Szent Imre plébániatemplom melletti kis kápolna falán és mennyezetén látható.

Avatás1958
Avatás1901

Róth Miksa (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2013.09.18. 20:45
A várpalota egykori kupoláját díszítő szoborcsoportok után kutakodva (ld. a kapcsolt műlapot) lettem figyelmes erre az egyedülálló aranymozaikra, aminek értéke felbecsülhetetlen, de ehhez páratlan története is hozzájárul.
A valamikori palota hatalmas átalakításokon ment keresztül. Már korábban is állt az egykori "nagyszabású Szent Zsigmond kápolna" a mai "C" épület udvarán. Keleti falához ellipszis alaprajzú kápolna csatlakozott, a régi Szent István kápolna (építője Fransz Anton Hillebrandt). A Hauszmann nevéhez fűződő átalakítások során új kápolna került kialakításra, ami csak egy kis helyiség volt, ezt azonosítják az új Szent Jobb kápolna elnevezéssel. Itt őrizték Szent István épen maradt jobb kezét, míg felette a király mellképét ábrázoló mozaik volt látható, ami eredetileg a millenniumi ünnepekre készült el Lotz Károly kartonja alapján [sic!], Róth Miksa műhelyében.

Budapest ostromakor a kis kápolna jórészt megmaradt úgy, hogy a palota egy emelete ráomlott, a romok betemették, de egyúttal védték a további rongálások elől.
Ez a romos állapot maradt fenn kb. tizenkét évig, amikor különböző munkálatok (így bontások) kezdődtek el a palota területén. Bicskei Karle János, aki ezeknek a munkálatoknak is jó ismerője volt, de ugyanakkor éppen a Balatonalmádiban lévő Szent Imre templom képein dolgozott, lépéseket tett a kiváló értékű mozaik megmentése érdekében.
Kezdeményezésére született a döntés, az utolsó pillanatban kimenekítették a mozaik és a kápolna más, épen maradt belső részletét. Felépítették a templom mellett a kis kápolna mását és rekonstruálták annak belső terét is. Ide került tehát a mozaik is, a megmaradt részek felhasználásával, a teljes kép, ill. a kápolna rekonstrukciójával.

A mozaik kép a belépővel szemben Szent István mellképét mutatja, fején az un. Corona Latina látható, ami a ma ismert korona felső része.
Szent István a trónon ül, mellette két oldalt korabeli címerábrázolások. A főfal két oldalán egy-egy angyal képe látható, kezükben szalagot tartanak. Feliratuk: "Hatalmas a te karod", ill. "Magasztaltassék a te Jobbod".

2000-ben a Szent Jobb ereklyéje is visszatért eredeti őrzési helyére, de csak egy napot töltött ott. 2001-ben azonban az eredetiből származó ereklye darabja került elhelyezésre a kis kápolnában, 2007-ben pedig tovább bővült az itt őrzött ereklyék száma, így most már igazán visszanyerte eredeti funkcióját is.

2020. november 9.: Radócz Ákosnak, ill. NofreT-nek köszönöm. Alapban a műlapon alkotóként /a korábbi források infói alapján/ a kartonok készítőjeként Lotz Károly szerepelt (ezt a szövegben meghagytam. A 2015-ös felvetés szerint ez tévedés. Állítja az Élet és tudomány 1982. február 26-i cikke, megerősíti az Új Almádi újság cikke, ahol Róth Miksa lánya egy idézett levele alapján egyértelművé válik. (Megj. sajnos, korábban számomra félrevezető volt, amíg nem magát, a levelet olvastam.)
Források:
Czagány István: A Budavári Palota, Műszaki Könyvkiadó, 1966.
http://www.almadiplebania.hu/historiadomus
http://mienkahaz.blog.hu/2012/07/23/a_balatonalmadi_szent_jobb_kapolna_tortenete
Lotz Károly - Róth Miksa; Egy téves adat tisztázása (Új Almádi Újság, 2000. január 1. http://pkkk.hunteka.ikron.hu:8080/monguz/media/UAU/2000/UAU_2000_01.pdf



Kapcsolódó
Szent Imre

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147608
Feltöltve
2013.09.18. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:21

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147610
Feltöltve
2013.09.18. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:22

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147618
Feltöltve
2013.09.18. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:30

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147613
Feltöltve
2013.09.18. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:22

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147612
Feltöltve
2013.09.18. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:22

"Szent István" c. alkotás fotói

A bal oldali angyal; felirata: "Hatalmas a te karod".
Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147614
Feltöltve
2013.09.18. 14:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:23
A bal oldali angyal; felirata: "Hatalmas a te karod".

"Szent István" c. alkotás fotói

A jobb oldali angyal; felirata: "Magasztaltassék a te Jobbod".
Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147615
Feltöltve
2013.09.18. 14:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:23
A jobb oldali angyal; felirata: "Magasztaltassék a te Jobbod".

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147616
Feltöltve
2013.09.18. 14:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:23

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147617
Feltöltve
2013.09.18. 14:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:23

Archív fotók

"Szent István" c. alkotás fotói

A Szent István kápolna még eredeti helyén, a királyi várban. Oltárán a Szent Jobbal.
Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147620
Forrás
http://mienkahaz.blog.hu/2012/07/23/a_balatonalmadi_szent_jobb_kapolna_tortenete (Czagány I. könyvéből)
Évszám
2012
Feltöltve
2013.09.18. 14:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:46
2012, Archív felvétel
A Szent István kápolna még eredeti helyén, a királyi várban. Oltárán a Szent Jobbal.

Adalék vagy máshol

"Szent István" c. alkotás fotói

A templom, ami mellett (bal oldalon) a mozaikkal díszített kápolna van.
Alkotó
Róth Miksa (mozaikkészítő)
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
147609
Feltöltve
2013.09.18. 14:21
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.18. 14:21
A templom, ami mellett...Teljes szövegA templom, ami mellett (bal oldalon) a mozaikkal díszített kápolna van.Kevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

13.09.18. 20:45
Göröntsér Vera publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.