Szerencsés Rudolf emléktáblája

Zalaegerszeg, Zárda utca 25.

Zalaegerszeg
Zárda utca 25.
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium (volt zárda) bejárata mellett.

Felállítás2006


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Czigány Árpád
2013.09.17. 13:11
"Szerencsés Rudolf (1927-1997) az ELTE-n 1953-ban végez földrajz-történelem szakon, aktív közéleti emberként oktat a tanítóképzőben, diákjai és kollégái előtt nagy tekintélyre tesz szert. Táborokat, sporteseményeket, színdarabokat szervez, együtt lakik a kollégiumban a tanulókkal, részt vesz mindennapjaikban. '56-ban végzős osztályával érettségire készül, közben sportpályát építenek. Saját meggyőződésem, mely a szocializmus építése során elkövetett hibák miatt alakul ki, sorsszerűen sodort az eseményekbe - írja majd 1959-ben, szabadulása után.
Szerencsés 26-án már a Nemzeti dalt szavalta a zalaegerszegi Csány-szobornál. (A kötet hátlapján fénymásolatban olvasható a diákoknak Kádárhoz kézzel írt elázott üdvözlete első titkárrá választása alkalmából.) A fiatal tanár, miután ott volt a Győrbe utazó delegációban, mint a pedagógusok vezetője került november 2-án a Városi Forradalmi Bizottság élére. A szovjetek maradjanak a városon kívül, folytatódjék a munka, az ávósokat majd bíróság vonja felelősségre - szóltak a vezetése alatt született legfontosabb elhatározások. Ideje azonban nem maradt, az orosz tankok bevonultak. Őt '57 márciusában tartóztatták le, a börtön után pályája kettétört, nem taníthatott, egy ideig Heves megyei szülőfalujában élt 60-ban, 61-ben született két fiával, feleségével. Végül Komlón lehetett újra tanár, 67-ben a gimnáziumban. 87-ben nyugdíjba ment. 89-ben megsemmisítették az ítéletét, így 750 forintos nyugdíj-kiegészítést kapott. 1991-ben 56-os emlékérem kitüntetést adományozott neki a Magyar Köztársaság. Hetvenévesen halt meg két agyi infarktus után."
Források:
http://zaol.hu/hetvege/szerencses-rudolf-a-tanarember-1490127
További linkek
http://www.zalamedia.hu/zalamedia_statikus/egerszeg/061031/h.html



Cím alapján hasonló

"Szerencsés Rudolf emléktáblája" c. alkotás fotói

Az emléktábla
Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
146055
Feltöltve
2013.08.25. 22:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LX2
ƒ49/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 13.08.25. 22:04
Az emléktábla

"Szerencsés Rudolf emléktáblája" c. alkotás fotói

A volt zárda az emléktáblával
Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
146059
Feltöltve
2013.08.25. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LX2
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 13.08.25. 22:13
A volt zárda az emléktáblával

"Szerencsés Rudolf emléktáblája" c. alkotás fotói

Az arckép
Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
146062
Feltöltve
2013.08.25. 22:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LX2
ƒ49/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 13.08.25. 22:16
Az arckép
Összesen 3 fotó

Műlap története

13.09.17. 13:11
A közösség publikálta Czigány Árpád "Szerencsés Rudolf emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.