Ecser, Széchenyi utca

Ecser
Széchenyi utca
Széchenyi utca és Bajcsy-Zsilinszky utca találkozásánál kialakított kis parkban van.

Felállítás2013. május 12.


Cedrus
2013.09.15. 20:08
"Ecser, az ecseri lakodalmi szokások által ihletett Ecseri lakodalmas című nemzeti táncjátékáról, melyet Rábai Miklós koreográfus alkotott és a helyi népviseletéről híres. Már a 19. század közepén kitűnt Ecser a környező falvak közül a gazdag, fényűző népviseletével. A lányok és asszonyok temérdek szoknyát viselnek, a fejdíszük is szép díszes."

"Ecseri lakodalmas" címmel film is készült 1952-ban, a filmet a faluban forgatták, rendezője Kalmár László, operatőre Badal János volt. A Rábai Miklós által koreografált tánccal a világ több táján sikerrel léptek fel. Tiszteletére vette fel a helyi művelődési ház a nevét."

A település központjában, a Művelődési Ház közelében avatták fel az Ecseri lakodalmas kétalakos szoborkompozíciót, melyben népviseletbe öltöztetett fiatal pár "mars lépést" táncol.

A szobor anyaga, bronzhatású speciális műgyanta.

A szobor előtt elhelyezett emléktábla szövege:

Ecseri lakodalmas / 2013
Legyen ez az alkotás településünk kulturális örökségének jelképe, tisztelgés elődeink évszázadon hagyományai és a nagy múltú ecseri néptáncegyüttes sikerei előtt.
Hirdesse Ecser egységét, civil szervezeteinek összefogását.
Készítette: Gelencsér Péter

Interjú Gelencsér Péter szobrászművésszel: http://www.youtube.com/watch?v=s3wrRpbhOhE
Források:
http://www.tizenhetedik.hu/anew/index.php?oldal=hirek_bovebb&hir_index=268_104407_h
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ecser
Dénes Ildikó
2019.01.25. 16:56
Gelencsér Péter szavai az Ecseri Lakodalmas szobor keletkezéséről: „Sokat tervezgettünk, előzetesen rajzokat készítettünk. Aszódi Csaba András, a Zöld Koszorú Hagyományőrző Kör tagjai nagyon sokat segítettek a jellegzetes tánclépés kiválasztásában. Az ecseri tánc közismert motívuma a marslépés, ez lett a figurák mozdulatainak alapja. Részletesen megbeszéltük a népviselet díszítéseit is. Amikor a folyamatosan formálódó vázlatrajz már mindenkinek tetszett, azután kezdődött el a konkrét munka.”
Források:
Gelencsér Péter szobrász vallomása életéről és az Ecseri lakodalmasról. Ecseri Nagyközségi Önkormányzat lapja. XIX. évf. 7. sz. (2013. júl. 12.)
http://tizenhetedik.hu/anew/galeria/files/cslapszamok/2013_07.pdf

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
147476
Feltöltve
2013.09.15. 19:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.09.15. 19:23

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
147477
Feltöltve
2013.09.15. 19:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.09.15. 19:24

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
147478
Feltöltve
2013.09.15. 19:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.09.15. 19:25

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
147479
Feltöltve
2013.09.15. 19:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.09.15. 19:26

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
147480
Feltöltve
2013.09.15. 19:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.09.15. 19:27

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
147481
Feltöltve
2013.09.15. 19:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/85 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.09.15. 19:27

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
340287
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.25. 16:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.25. 16:56
2018. július

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
340288
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.25. 16:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.25. 16:56
2018. július

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
340290
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.25. 16:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.25. 16:57
2018. július

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
340291
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.25. 16:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.25. 16:57
2018. július

"Ecseri lakodalmas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ecser
Feltöltő
Azonosító
340292
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.01.25. 16:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.25. 16:57
2018. július
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.01.25. 16:57
1 új fotót töltöttem az "Ecseri lakodalmas" műlaphoz
19.01.25. 16:57
1 új fotót töltöttem az "Ecseri lakodalmas" műlaphoz
19.01.25. 16:57
1 új fotót töltöttem az "Ecseri lakodalmas" műlaphoz
19.01.25. 16:56
1 új fotót töltöttem az "Ecseri lakodalmas" műlaphoz
19.01.25. 16:56
1 új fotót töltöttem az "Ecseri lakodalmas" műlaphoz
18.07.04. 16:48
Megérintettem az "Ecseri lakodalmas" alkotást
13.09.15. 20:08
Cedrus publikálta "Ecseri lakodalmas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.