Zalalövő, Zrínyi Miklós utca

Zalalövő
Zrínyi Miklós utca
A vasútállomás épülete közelében van.

Felállítás2000. december

Tóth László (kőfaragó)

Cedrus
2013.08.24. 10:14
A hat részre tagolt, tetején órával díszített emlékoszlopot a magyar államiság millenniumának és a köz javára emelték a vasútállomás mellett kialakított parkban.

"Az emlékoszlopon, a kőgolyóba épített, este kivilágított, római számlapos, elektromos, a MÁV hálózatáról vezérelt óra biztosítja a pontos időt.
Az óra alatti oszlopelemre a település felé Zalalövő címerét, a vasúti peronok felé az országhatár közelségét is figyelembe véve a magyar címert vésték kőbe."

A Hűség Oszlopán négy körkép fut végig.

"Az alsó körkép az ókori város Salla életébe ad bepillantást.
A második körkép a középkor évszázadainak itt lakóit örökíti meg.
A harmadik körkép az újkorba vezeti a nézőt, mely új lehetőségeket hozott a településnek.
A negyedik, a legfelső körkép a jelenkor közlekedési lehetőségeit jeleníti meg a visszakapott vasút megépült létesítményeinek: az állomásépületnek, a völgyhídnak, az alagútnak ábrázolása mellett a többi közlekedési ágazat: a közúti, a légi eszközei (autóbusz, személygépkocsi, repülő) mint a korra jellemzők kerültek a képre. A kép közepén álló nőalak a hűséget, a reményt szimbolizálja, aki kezében tartja és visszaadja a vasutat és az azt jellemző szárnyas kereket a régiónak." http://mail.zalalovo.hu/kofarago/oszlop.htm

"A magyar-szlovén vasútvonal 1999 és 2001 között épült az V. számú európai közlekedési folyosó részeként, közvetlen vasúti összeköttetést teremtve a két ország között. A magyarországi Zalalövő és a szlovéniai Muraszombat (Murska Sobota) közti 43 km-es szakaszból 19 km húzódik Magyarország területén. A magyarországi szakasz 2000 decemberében készült el, a forgalom Zalalövő és Bajánsenye között 2000. december 18-án indulhatott meg, a teljes vonalat - a szlovéniai munkálatok elhúzódása miatt - 2001. május 17-én avatták fel. Zalalövő és Muraszombat között korábban is volt már vasút, a régi vonalat 1980-ban szüntették meg, és a síneket is felszedték."

Magánszemélyek, cégek és intézmények állíttatták a magyar-szlovén vasút visszaépítésének, a városi cím adományozásának évében 2000. decemberében - olvasható az emlékoszlop alsó részén.
Források:
http://www.albertbahn.hu/magyar/vasut/magyarkepek/orseg.php
http://mail.zalalovo.hu/kofarago/oszlop.htm

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145900
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:29
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145901
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:30
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145902
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:31
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145903

145904
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:32
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145905
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:32
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145906
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/420 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:33
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145907
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:33
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145908
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:34
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145909
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:35
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145910
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:35
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145911
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:35
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145912
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:36
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145914
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:37
2012. július

"Hűség Oszlopa" c. alkotás fotói

Alkotó
Tóth László (kőfaragó)
Település
Zalalövő
Feltöltő
Azonosító
145915
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.08.24. 09:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.08.24. 09:39
2012. július
Összesen 15 fotó

Műlap története

14.05.17. 16:15
A "Hűség Oszlopa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.24. 10:14
Cedrus publikálta "Hűség Oszlopa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.