Felszabadulási emlékjel

Újléta, Magyar utca 11.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:II. világháborús emlékmű
Angol cím:World War II Memorial

Újléta
Magyar utca 11.
A könyvtár épülete melletti kis téren áll.

Felállítás1984

Tilless Béla (képzőművész)

TundeK62
2013.08.27. 23:55
Talán valamivel több mint egy éve levelet kaptam az alkotó, Tilless Béla szobrász feleségétől, melyben köszönetet mondott, hogy feltöltjük férje alkotásait. A szobrász úr tavaly volt nyolcvan éves. 1962 és 1982 között fontos szerepet játszott Debrecen művészeti életében. Utána a nyíregyházi főiskolán tanított egy ideig, és csak 1990-től él Budapesten.

Több mint egy éve készülök kimenni ebbe a határmenti icipici faluba. Sajnos busszal nem tudtam megtenni (ritka járatok), úgyhogy megint jó ismerőseim segítségét kértem, hogy le tudjam fotózni ezt a különleges, modern emlékművet. Az elmúlt hétvégén valósult meg az utazás.
A krómacélból készült alkotás a falu felszabadulásának 40. évfordulójára készült. Befoglaló méretei 70 x 200 cm, a szürke gránittal borított talapzat nélkül. A posztamens címoldalán két évszám, az 1944 és 1984 olvasható.
A község második világháborúban elesett áldozatainak névsorát az alkotástól kb. 100-150 méterre, a műemléki református templom falán találtam meg. Ezek szerintem szorosan összefüggnek, mert az emlékmű modern kivitelezése, és térbe állítása nem tette lehetővé a nevek rögzítését. Ez utóbbi emléktáblát 1992. augusztus 20-án avatták.

Az emlékmű meglepően szép, jó állapotban van. Izgalmas mű. Öröm volt fotózni a szikrázó napsütésben. Arról nincs információm, hogy felújították-e 1984 óta.
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/tilless-bela-1094
A faluról: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajl%C3%A9ta
http://www.bihar-bihor.eu/ujleta-66.html

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146190
Feltöltve
2013.08.27. 23:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:04

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146191
Feltöltve
2013.08.27. 23:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Az alkotás a kis térrel
Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146192
Feltöltve
2013.08.27. 23:05
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:05
Az alkotás a kis térrel

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146194
Feltöltve
2013.08.27. 23:05
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:05

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146195
Feltöltve
2013.08.27. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:06

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146196
Feltöltve
2013.08.27. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:06

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

A talapzat címoldala
Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146197
Feltöltve
2013.08.27. 23:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:07
A talapzat címoldala

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146198
Feltöltve
2013.08.27. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:08

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146199
Feltöltve
2013.08.27. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:09

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146200
Feltöltve
2013.08.27. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:09

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
465760
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2021.11.02. 14:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/52 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 14:56
2012. május

Adalék vagy máshol

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

Az elesettek nevei a református templom falán olvashatóak
Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146201
Feltöltve
2013.08.27. 23:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:10
Az elesettek nevei a...Teljes szövegAz elesettek nevei a református templom falán olvashatóakKevesebb szöveg

"Felszabadulási emlékjel" c. alkotás fotói

A református templom oldalán látható az emléktábla
Alkotó
Tilless Béla (képzőművész)
Település
Újléta
Feltöltő
Azonosító
146202
Feltöltve
2013.08.27. 23:11
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.27. 23:11
A református templom...Teljes szövegA református templom oldalán látható az emléktáblaKevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.11.02. 14:56
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékjel" műlaphoz
13.08.27. 23:55
TundeK62 publikálta "Felszabadulási emlékjel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.