I. és II. világháborús emlékmű

Écs
Fő utca
A 82-es főút mentén, Győr felé haladva a jobb oldalon, a katolikus...Teljes szövegA 82-es főút mentén, Győr felé haladva a jobb oldalon, a katolikus templom közelében, a "Hősök parkjában"Kevesebb szöveg

Avatás1963
Avatás1921. augusztus 28.

RTamas
2013.07.28. 22:50
Az országban az elsőként felállított I. világháborús emlékmű. A fehér, haraszti mészkőből készült, közadakozásból emelt szobor hadiszekerek roncsa között ábrázolja a megkoronázott Szűz Máriát, amint cserkoszorút, a vitézség jelképét nyújtja a haldokló hős honvédnak. Magyarország patrónája feje felett glória, bal karján a kisded Jézust tartja.
Az emlékmű felirata: "Nagyécsfalu és Nagyécshegy községekből a világháborúban elesett hősok emlékére állíttatták e községekből Amerikába szakadt magyar testvéreink, 1921." Márványlapon 75 helyi áldozat neve olvasható, ez később kiegészült a II. világháborúban elesett helyi áldozatok névsorával.
Az emlékmű az ínség elől kivándoroltak óhazához való ragaszkodását is őrzi, amelyet a szoboravatáskor az emlékmű állításának kezdeményezője, Szűcs Géza plébános is aláhúzott: "Ez a szobor nem a gazdagok millióiból, hanem a munkásemberek verejtékkel megkeresett filléreiből állíttatott fel."
Eredetileg a falutól kb. 400 méterre, a vasútállomáshoz vezető úton, a megállótól kb. 130 méterre állt az emlékmű, azzal a szándékkal, hogy a vonattal utazók is láthassák. 1963-ban Galántai András által végzett restauráláskor áthelyezték a jelenlegi helyére.
Az alkotás kifejezetten szép, karbantartott állapotban van, legutóbb 2012-ben történt felújítás. Érdekesség, hogy a köztérképen több korábbra (1920-ra) taksált világháborús emlékművet található.
Források:
Orbán László: Hazánk legelső I. világháborús emlékműve Écsen; Honismeret, XX. évf. 1992/2. Honismereti Szövetség
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Albert_Andor
http://www.gyorikonyvtar.hu/wiki/index.php/Albert_Andor
Aerdna
2014.06.26. 22:06
Nagyécs (ma: Écs) hősi emlékművét 1921. augusztus 28-án, vasárnap avatták fel. Az avatáson jelen volt Fetser Antal megyéspüspök, dr. Bárdos Remig pannonhalmi főapát, dr. Darányi Kálmán főispán, vitéz Gombos Gyula a hadügyminiszter képviseletében, Klempa Kálmán, dr. Waigant Antal és Szabó István nemzetgyűlési képviselők. A templomban elhangzott püspöki mise után a püspök az emlékműnél tábori misét mondott. Ezt követően dr. Halász István győri teológiai tanár mondott beszédet. A püspöki áldás és a bérmálás után díszebéden vettek részt a jelenlévők az emlékművel szemben felállított sátorban. Az ebédet követően Fetser Antal megyéspüspök megáldotta az emlékművet, a jelenlévők elénekelték a Himnuszt. Dr. Boros Alán beszédében hívta fel a népet, hogy erősödjék meg hitében. Az ünnepség végén a jelenlévők elénekelték a Szózatot.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1921. augusztus 29., 1. o.

RTamas műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Écs
Feltöltő
Azonosító
143548
Feltöltve
2013.07.21. 14:08
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ124/10 • 1/180 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.21. 14:08

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Écs
Feltöltő
Azonosító
143544
Feltöltve
2013.07.21. 14:07
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ98/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.21. 14:07

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Écs
Feltöltő
Azonosító
143546
Feltöltve
2013.07.21. 14:08
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ91/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.21. 14:08

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Écs
Feltöltő
Azonosító
143551
Feltöltve
2013.07.21. 14:12
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ77/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.21. 14:12

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Écs
Feltöltő
Azonosító
143550
Feltöltve
2013.07.21. 14:12
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ71/10 • 1/500 • ISO80

143554

143552

143545
Feltöltve
2013.07.21. 14:08
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ91/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.21. 14:08
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.06.28. 18:14
Az "I. és II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.28. 22:50
RTamas publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.