Fényes Adolf festőművész

Szolnok, Áchim András utca 12

Szolnok
Áchim András utca 12
Az Iskola belső részében, a lépcső fordulójában

Felállítás2014. november 21.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Tóth György-Gyigyi
2014.11.24. 17:23
Az iskola névadójának – Fényes Adolf festőművész – domborműves emléktábláját avatták fel a szolnoki „Magiszter Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban”; 2014.november 21-én.
Az alkotás Révi Norbert szolnoki szobrászművész alkotása, aki egyben művész-tanára is az intézménynek.

Fényes Adolf már az 1890-es évek elején gyakran megfordult Szolnokon, s egyben a szolnoki művésztelep alapító tagja is volt. 1902-től minden nyarat Szolnokon töltött, s mint kész mester, nagy díjakkal kitüntetett művész tagja volt a művésztelepnek. Művészete szorosan összefüggött Szolnokkal, nagyrészt ebből táplálkozott és innét nyerte ihletét. 1942-ben járt utoljára Szolnokon és többet már nem is tért ide vissza. 1944-ben gettóba hurcolták, ahol a következő évben agyvérzésben meghalt.
Források:
Fényes Adolf – Wikipédia

Cím alapján hasonló

"Fényes Adolf festőművész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
187887
Feltöltve
2014.11.24. 17:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 14.11.24. 17:19

"Fényes Adolf festőművész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
187888

187889
Feltöltve
2014.11.24. 17:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 14.11.24. 17:20

"Fényes Adolf festőművész" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
187890

Névadó domborműves emléktáblája
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
187499
Forrás
Kárpáti Márta
Feltöltve
2014.11.22. 12:42
Képinfó
Alkotó a képen
(Révi Norbert)
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 14.11.22. 12:42
Névadó domborműves emléktáblája

"Fényes Adolf festőművész" c. alkotás fotói

Az avatás előtti pillanatok
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
187500
Forrás
Kárpáti Márta
Feltöltve
2014.11.22. 12:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 14.11.22. 12:49
Az avatás előtti pillanatok
Összesen 6 fotó

Műlap története

14.11.24. 17:23
Tóth György-Gyigyi publikálta "Fényes Adolf festőművész" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.