Kőszegfalvi hősi emlékmű

Kőszeg, Kőszegfalvi u.

Kőszeg
Kőszegfalvi u.
A kőszegfalvi temető előtt

Felállítás1989

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2013.07.06. 18:21
Kőszegfalva (1896-ig Svabendorf) 300 éves település. 1713-ban Würtembergből érkezett telepesek alakították. Közigazgatásilag mindvégig Kőszeghez tartozott, de tőle területileg és néprajzilag is jól elkülönült. A kőszegi és kőszegfalvi németek két egymástól jelentősen eltérő dialektust beszéltek. A városi "bürgerek" és sváb parasztok csak ritkán házasodtak egymással. Mindez közrejátszott abban, hogy a kőszegfalviak a város közigazgatási keretein belül önálló közösséget alkottak, illetve a bizonyos értelemben alkotnak még ma is.
Az önálló közösségi lét egyik megnyilvánulása volt, hogy az itt élők és az 1946-ban Kőszegfalváról kitelepítettek 1989-ben külön emlékművet állítottak a település második világháborús áldozatainak. (Az első világháborúban elesett kőszegfalviaknak nincs külön emlékhelyük, az ő neveik a kőszegi "központi" emléktáblán olvashatók.)



Cím alapján hasonló

"Kőszegfalvi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
142383
Feltöltve
2013.07.06. 17:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.07.06. 17:18

"Kőszegfalvi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
142386
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.07.06. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.07.06. 17:20
2012. március

"Kőszegfalvi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
142387
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.07.06. 17:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.07.06. 17:22
2012. március

"Kőszegfalvi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
405513
Feltöltve
2020.06.07. 16:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.07. 16:39

"Kőszegfalvi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
405515
Feltöltve
2020.06.07. 16:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/60 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.07. 16:40
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.06.07. 16:40
1 új fotót töltöttem a "Kőszegfalvi hősi emlékmű" műlaphoz
20.06.07. 16:39
1 új fotót töltöttem a "Kőszegfalvi hősi emlékmű" műlaphoz
13.07.06. 18:21
Orbán Róbert publikálta "Kőszegfalvi hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.