Békés, Petőfi Sándor utca 11-13.
Archív képek

Békés
Petőfi Sándor utca 11-13.
A Szegedi Kis István Református Gimnázium falán, a főbejárattól balra van.

Felállítás1965

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2013.06.26. 04:43
"Szegedi Kis István (1505-1572) Helvét vallású, jeles prédikátor, püspök, professzor, egyházi, író. Szülei a Kunságból kerültek Szegedre. Apja az elemi iskola után Lippára vitte tanulni tehetséges gyermekét. Ezt befejezve az akkor virágzó és reformációt befogadó Gyulára ment a nemrég felállított főiskolára. A gyulai városi tanács támogatásával először Bécsbe, majd Krakkóba ment.
1552 elején városunkba költözött, elfogadta a békési egyház meghívását. Békés akkor az Alföld egyik legnagyobb lélekszámú gyülekezete volt. Itt a lelkészi teendők mellett főképpen tanítással foglalkozott. Latin iskolát szervezett és tanított benne. Ez az iskola volt a későbbi utódok által többször újjászervezett és messze környék tanulóit magába foglaló mai gimnázium őse.
Kiváló szónok, s mint tudományosan képzett író, megalkotta egyháza legfontosabb elméleti könyvét. Valamennyi munkáját latin nyelven írta, s azok csak halála után jelentek meg. Műveinek megjelenésében pótolhatatlan érdeme volt Skaricza Máté prédikátornak, aki utódja lett Szegedi Kis Istvánnak. Sajtó alá rendezte s megírta szeretett mesterének életrajzát is (Vita Stephani Szegedini) a Theologiae sincerae c. műve bevezetőjeként.
Öt, ma is énekelt egyházi éneket szerzett. A békési gimnázium ma is alapítója, Szegedi Kis István nevét viseli."

Szegedi Kis István emlékét a gimnázium falán elhelyezett portré dombormű őrzi. A dombormű jobb alsó sarkában alkotói szignó: MB

Az emléktábla szövege:
"Szegedi Kis István 1505-72
a békési gimnázium alapítója.
Adományozta a Békési Tanács.
Készítette: Mladonyiczki Béla
szobrászművész tanár."
Források:
http://www.bekesikonyvtar.hu/onlinedb/helyismeret/1744_szegedi_kis_istvan/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_Kis_István
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mladonyiczky-bela-5599
Ády
2016.10.20. 10:58
"Leleplezték Szegedi Kis István domborművét a békési gimnázium falán

A közelmúltban bensőséges ünnepség keretében leplezték le Békésen Mladonyiczky Béla szobrászművész Szegedi Kis Istvánt ábrázoló alkotását. Az ünnepi szónok, Kováts József tanár a többek között ezeket mondotta: „A gimnázium egyik volt kiváló tanítványa, Jantyik Mátyásnak emléktáblája mellé most felkerül a másik, Szegedi Kis Istváné, az iskola alapítójáé, névadójáé. Szegedi Kis István a tudomány, a haladás, a kultúra hőse volt. Történelmünk egyik legválságosabb szakaszában, a XVI. században élt, a megreformált vallás tanait hirdette, fellépett a társadalmi igazságtalanságok, a földesúri önkény ellen is. Most, közel 500 év után hajtjuk tisztelgésre előtte az emlékezés zászlaját."
Források:
Békés Megyei Népújság, 1965. április 15. (20. évfolyam, 89. szám)

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Szegedi Kis István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
141667
Feltöltve
2013.06.26. 04:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.26. 04:16

"Szegedi Kis István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
141668

141669
Feltöltve
2013.06.26. 04:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.26. 04:17

"Szegedi Kis István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
141670
Feltöltve
2013.06.26. 04:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/105 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.26. 04:18

"Szegedi Kis István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
341140
Feltöltve
2019.02.01. 22:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 22:32

"Szegedi Kis István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
341141
Feltöltve
2019.02.01. 22:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.02.01. 22:33

Archív fotók

"Szegedi Kis István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
255663
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1965. április 15. (20. évfolyam, 89. szám)
Évszám
1965
Feltöltve
2016.10.20. 11:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.20. 11:00
1965, Archív felvétel
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.07.05. 11:51
Megérintettem a "Szegedi Kis István" alkotást
21.10.30. 08:57
Megérintettem a "Szegedi Kis István" alkotást
19.05.25. 16:00
Megérintettem a "Szegedi Kis István" alkotást
19.05.25. 16:00
Megérintettem a "Szegedi Kis István" alkotást
19.02.01. 22:33
1 új fotót töltöttem a "Szegedi Kis István" műlaphoz
19.02.01. 22:32
1 új fotót töltöttem a "Szegedi Kis István" műlaphoz
16.10.20. 11:00
1 új fotót töltöttem a "Szegedi Kis István" műlaphoz
13.06.26. 04:43
Cedrus publikálta "Szegedi Kis István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.