Gutorfölde-Rádiháza, Rádiháza lakótelep 14.
Archív képek

Gutorfölde-Rádiháza
Rádiháza lakótelep 14.
Kabala Lovaspanzió épülete előtt

Avatás1954. június 3.
Avatás1917


Bodorné Mária
2016.08.01. 19:38
2016. márciusában Lentibe utaztunk és akkor már terveim között szerepelt, hogy megkeresem ezt a szobrot. Akkor - ma már tudom, hogy a sors így akarta - nem jutottam el Gutorföldre. Mivel a térséget nem sikerült bejárnunk így most visszatértünk. Az interneten annyi információt találtam csupán, hogy a "Bartha egykori kúriája előtt egyik híres versenylovának szobrát is láthatjuk". Nos a híres ló Kabala volt aki e kúria kertjében található sírkertben alussza örök álmát. Már körvonalazódott bennem a történet, azonban mindent felborított a szobor talapzatán látható felirat. Ekkor már tudtam, hogy az internet téves információt adott, ez a szobor nem készülhetett Kabaláról. Kabala 1960-ban született a felirat szerint a szobor 1917-ben készült Bécsben. Bécs és Rádiháza??? Fogalmam nem volt, hogy járok ennek a végére. A recepciós hölgy azonban elém tett egy kiadványt melyet a rádiházi ménes fennállásának 100. évfordulójára készítettek. A kiadvány szerint " Báró Guttmann László fia, Géza huszár hadnagyként 1916 májusában hősi halált halt a galíciai fronton. A báró fia emlékére Josef Müllner osztrák szobrásznak bronz lovas szobor készítésére adott megbízatást. A szobor 1917-ben készült el Bécsben, de felállítására az I. világháború utáni zavaros idők miatt csak 1922-ben került sor báró Guttmann László zalabéri birtokán. 1945-ben a Guttmann-kastélyt kifosztották, környéke lepusztult. Bár az emlékmű viszonylag épségben vészelte át a háborút, az 1950-es évek elején sorsa bizonytalanná, sőt fenyegetővé vált, mert még beolvasztásának terve is felmerült. Török László mentette meg a szobrot úgy, hogy a Zala Megyei Tanács illetékeseit meggyőzte arról, hogy a jövőben a szobornak a lótenyésztés ügyét kell szolgálnia, és mivel Rádiháza ez időre az ország egyik legnagyobb tenyésztelepe lett, a szobornak ott a helye a ménes parkjában. A bontási, szállítási, felállítási költségeket a vállalat viselte, így az illetékesek hozzájárultak a szobor áthelyezéséhez."

Az áthelyezés pontos időpontjáról és avatásról e-mailben tájékoztatott dr. Török Erzsébet.
A szobrot 1954. május 14-én vitték át Zalabérről, felállítása utáni ünnepélyes átadása június 3-án volt Rádiházán.
Források:
http://mek.oszk.hu/08100/08115/08115.pdf
lásd: szövegben



Cím alapján hasonló

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
247667
Feltöltve
2016.07.30. 15:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.07.30. 15:24

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
247668
Feltöltve
2016.07.30. 15:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.07.30. 15:26

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
247669
Feltöltve
2016.07.30. 15:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.07.30. 15:27

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
247670
Feltöltve
2016.07.30. 15:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.07.30. 15:28

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
247671
Feltöltve
2016.07.30. 15:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.07.30. 15:30

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
247681
Feltöltve
2016.07.30. 15:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.07.30. 15:44

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
247680
Feltöltve
2016.07.30. 15:44
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.07.30. 15:44

Archív fotók

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Göcseji Múzeum - Néprajzi Fotótár (1966)
Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
248068
Forrás
http://gallery.hungaricana.hu/hu/
Évszám
1966
Feltöltve
2016.08.02. 10:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.08.02. 10:37
1966, Archív felvétel
Göcseji Múzeum - Néprajzi Fotótár (1966)

"Lovas szobor" c. alkotás fotói

Göcseji Múzeum - Néprajzi Fotótár (1966)
Alkotó
Település
Gutorfölde-Rádiháza
Feltöltő
Azonosító
248069
Forrás
http://gallery.hungaricana.hu/hu/
Évszám
1966
Feltöltve
2016.08.02. 10:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.08.02. 10:38
1966, Archív felvétel
Göcseji Múzeum - Néprajzi Fotótár (1966)
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.08.02. 10:38
1 új fotót töltöttem a "Lovas szobor" műlaphoz
16.08.02. 10:37
1 új fotót töltöttem a "Lovas szobor" műlaphoz
16.08.01. 19:38
A közösség publikálta Bodorné Mária "Lovas szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.