Gálos Kálmán síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Alternatív, helyi címek:A tulsó part felé

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
51-1-1 számon nyilvántartott sírhely.

Felállítás1927

ATTILA SISKOVITS
2014.03.16. 10:04
"Gálos Kálmán (1889-ig Goldspitzer, Rábapordány, 1871 – Budapest, 1925. május 18.) közgazdász.
Vezérigazgatója volt az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt.-nek, melyet ő fejlesztett naggyá üzleti érzékével és vállalkozó képességével. Több alkalommal tett nagyobb tanulmányutakat, könyvet írt az idegenforgalomról s irodalmi színvonalon álló jelentéseket szerkesztett. Gyakran kérték fel külföldi nemzetközi konferenciák vezetésére s vállalatának szervezetét a külföldi intézmények is átvették. Harcolt a Balaton vidék fejlesztéséért részt vett az Égisz, Nautika és Balatoni Jachtépítő Rt. alapításában. A Tátra körül is múlhatatlan érdemeket szerzett. Elnöke volt a Belvárosi Polgári Körnek, valamint a Royal Vívóklubnak. 1896 és 1914 között szerkesztője volt a Magyarország és a Nagyvilág c. folyóiratnak. Számos könyve is megjelent e témában. 1923-ban kormányfőtanácsossá nevezték ki."
Források:
http://articles.portal-tol.net/english-language-hu/G%C3%A1los%20K%C3%A1lm%C3%A1n
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/alkmut.htm
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300042.BM
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Marg%C3%B3_Ede
http://www.mke.hu/lyka/09/164-174-margo.htm
http://bfl.archivportal.hu/index.php?action=gallery&category_id=488
http://zsido.com/cikkek/Galos_Kalman-_az_alapito/48/1914

Cím alapján hasonló

"Gálos Kálmán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
159395
Feltöltve
2014.03.10. 01:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/1600 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.03.10. 01:49

"Gálos Kálmán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186009
Feltöltve
2014.11.05. 13:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.11.05. 13:42

"Gálos Kálmán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186010
Feltöltve
2014.11.05. 13:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.11.05. 13:42

"Gálos Kálmán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186011
Feltöltve
2014.11.05. 13:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.11.05. 13:43

"Gálos Kálmán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186012
Feltöltve
2014.11.05. 13:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/200 • ISO80

186013
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.11.05. 13:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.11.05. 13:43
2014. március
Összesen 6 fotó

Műlap története

14.11.05. 13:43
1 új fotót töltöttem a "Gálos Kálmán síremléke" műlaphoz
14.11.05. 13:43
1 új fotót töltöttem a "Gálos Kálmán síremléke" műlaphoz
14.11.05. 13:43
1 új fotót töltöttem a "Gálos Kálmán síremléke" műlaphoz
14.11.05. 13:42
1 új fotót töltöttem a "Gálos Kálmán síremléke" műlaphoz
14.11.05. 13:42
1 új fotót töltöttem a "Gálos Kálmán síremléke" műlaphoz
14.03.16. 10:04
A közösség publikálta ATTILA SISKOVITS "Gálos Kálmán síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.