Békés, Hőzső utca 39.
További képek a Fotólistában

Békés
Hőzső utca 39.
A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény aulájában van.

Felállítás2002. szeptember 19.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2013.06.10. 06:10
"Békésen a gazdasági ismétlőiskola 1902-ben alakult meg, melynek megszervezésével Farkas Gyula szaktanítót bízták meg. Farkas Gyula 1902-1932 között, mint igazgató működött. 2002-ben az intézmény fennállásának 100. évfordulóján, a centenáriumi ünnepség keretein belül került sor mellszobrának avatására."
Az iskola 2011-ig viselte Farkas Gyula nevét, jelenleg a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény békési egységeként funkcionál.

"Farkas Gyula (1870-1952) Békésen született 1870. május 12-én. Hunyad megyében Ponoron kezdte meg a pedagógiai pályáját, egy év helyettesi tanítói állásából hazahívják a rosszerdei tanyasi iskolába. Tanítói munkája mellett több szaktanfolyamot végzett (faiskolai, szőlő és borgazdasági, illetve általános mezőgazdasági tanfolyamot). Felkészültsége elismertté tette és a fiatal tanítót megbízták a járási faiskolák felügyelőjének 1897-ben.
A századforduló táján településünk egyik legismertebb tanítója volt, akit megválasztottak a községi népművelődési bizottság elnökének.
Igazi feladatot 1902-ben kapott, amikor a vallás és közoktatásügyi miniszter október 11-én a békési intézetbe (Gazdasági Ismétlőiskola) gazdasági szaktanítóvá nevezte ki, állását 1902. november 1-jén foglalta el. Hivatalosan ezen intézet igazgatásával 1911. szeptember 2-án bízták meg. Gazdasági szaktanítói és iskolát létrehozó tevékenysége mellett 1902-ben megbízzák még a Békés község elemi iskoláinak igazgatásával is, sőt a járási tanítókör elnökének is megválasztják."

/Köszönöm a fotók elkészítéséhez kapott segítséget./
Források:
http://www.bekesikonyvtar.hu/onlinedb/helyismeret/1616_farkas_gyula/
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lantos-gyorgyi-5356

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
140489
Feltöltve
2013.06.10. 05:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/5 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.10. 05:40

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
140490
Feltöltve
2013.06.10. 05:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/4 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.10. 05:40

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
140491
Feltöltve
2013.06.10. 05:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/4 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.10. 05:41

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
140492
Feltöltve
2013.06.10. 05:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ520/100 • 1/4 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.10. 05:42

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
140493
Feltöltve
2013.06.10. 05:43
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/4 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.10. 05:43

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
140494
Feltöltve
2013.06.10. 05:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/17 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.10. 05:44

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
140495
Feltöltve
2013.06.10. 05:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/75 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.10. 05:46

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Áthelyezve az iskola "B" épületének folyosójára.
Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
355535
Feltöltve
2019.05.16. 14:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/4 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.16. 14:25
Áthelyezve az iskola "B" épületének folyosójára.

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
355536
Feltöltve
2019.05.16. 14:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.16. 14:25

Adalék vagy máshol

"Farkas Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békés
Feltöltő
Azonosító
355534
Feltöltve
2019.05.16. 14:25
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.16. 14:25
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.05.16. 14:25
3 új fotót töltöttem a "Farkas Gyula" műlaphoz
13.06.10. 06:10
Cedrus publikálta "Farkas Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.