Kőszeg, Kálvária út
További képek a Fotólistában

Kőszeg
Kálvária út
A Kálvária-temlomtól a kék kereszt túraútvonalon haladva 400 méterre.

Felállítás1936. május 31.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szórád Péter
2013.06.05. 20:50
„A Kálvária-templom mögötti kiváló panorámát nyújtó kedvelt kiránduló és sétahelyén, akkori nevén a Vörös kőfejtőnél Chernel Kálmán 1882-ben kőpadot, és a fenti szöveggel táblát állíttatott. Mondhatjuk, e tette a kőszegi szervezett természetjárás kezdetét jelentette, mivel az akkori polgármester parkosítást és újabb padok elhelyezését rendelte el a kirándulók kényelmének emelésére.
A hegyoldal 1936-ban politikai szerepet kapott, amikor a trianoni békeszerződés mementójaként vasbeton keresztet építettek rá. A hármas halomra illesztett, mintegy 8 méteres emlékmű terve már 1932-ben elkészült, akkor a török ostrom 400. évfordulóján még a városban szándékozták elhelyezni. Gyöngyös Endre, Kőszeg város aljegyzője, későbbi polgármestere szemelte ki helyszínnek, tekintettel arra, hogy innen az emlékmű az elcsatolt területekre néz, illetve onnan is jól látható. Érdekes módon felavatásáról a helyi sajtó nem számolt be, költségei sem ismertek, de azon az őszön kivilágítását is fontolgatták. A Trianoni-keresztre később, innen nem messze az osztrák oldalon, Saint-Germaini kereszt építésével „válaszoltak”, amellyel a Párizs környéki békék őket érintő részéről emlékeztek meg.
1945 után a szigorúan őrzött határrészhez tartozott, sokáig csak a határőrök közelíthették meg. 1989 után vált újra teljesen szabadon látogathatóvá. 1993-ban felújították, emléktáblával látták el, emlékezve a vasfüggöny időszakára.”

(A kereszt mellett felállított tábla szövege)
Bertha János
2023.06.11. 16:48
„1945 után a szigorúan őrzött határrészhez tartozott, csak határőrök közelíthették meg. 1989 után vált újra szabadon látogathatóvá. 1993-ban felújították, de a golyó ütötte sérüléseit nem tüntették el, emlékeztetve a vasfüggöny időszakára.”

Ide kívánkozik a Hősök-kapuján olvasható felirat részlete:
„AZ 1532. ÉVI OSTROM NÉGYSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN A MEGVÉDETT NYUGAT ÁLTAL TRIANONNAL MEGJUTALMAZOTT KŐSZEG.”
Források:
(Ismertető tábla)

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140144
Feltöltve
2013.06.05. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:28

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140145
Feltöltve
2013.06.05. 20:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:29

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140146

140147
Feltöltve
2013.06.05. 20:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:29

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140148
Feltöltve
2013.06.05. 20:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:29

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140149
Feltöltve
2013.06.05. 20:30
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:30

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140152
Feltöltve
2013.06.05. 20:30
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:30

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140153
Feltöltve
2013.06.05. 20:30
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:30

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140155
Feltöltve
2013.06.05. 20:32
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:32

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Még áll a kereszt, bár az Á.V.H-sok belövései megkinozták !
2015. októberi fotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
228634
Évszám
2015
Feltöltve
2016.01.07. 00:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sudár György 16.01.07. 00:33
2015
Még áll a kereszt, bár az Á.V.H-sok belövései megkinozták !
2015. októberi fotó

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528271
Feltöltve
2023.06.11. 18:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.11. 18:04

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528272
Feltöltve
2023.06.11. 18:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.11. 18:04

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528274
Feltöltve
2023.06.11. 18:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.11. 18:04

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528273
Feltöltve
2023.06.11. 18:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.11. 18:04

Adalék vagy máshol

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140150
Feltöltve
2013.06.05. 20:30
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:30

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140151
Feltöltve
2013.06.05. 20:30
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:30
Archív felvétel

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
140154
Feltöltve
2013.06.05. 20:32
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.06.05. 20:32

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Ismertető tábla.
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528269
Feltöltve
2023.06.11. 18:04
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.11. 18:04
Archív felvétel
Ismertető tábla.

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Ismertető tábla.
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528270
Feltöltve
2023.06.11. 18:04
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.11. 18:04
Archív felvétel
Ismertető tábla.

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
228633
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.06. 23:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Lenovo / A328
ƒ24/10 • 1/15 • ISO203

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sudár György 16.01.06. 23:38
2015. május

"Trianoni kereszt" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528275
Feltöltve
2023.06.11. 18:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.11. 18:04
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.06.11. 18:19
A "Trianoni kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.11. 18:18
A "Trianoni kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.11. 18:04
7 új fotót töltöttem a "Trianoni kereszt" műlaphoz
23.06.11. 16:48
A "Trianoni kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.01.07. 00:33
1 új fotót töltöttem a "Trianoni kereszt" műlaphoz
16.01.06. 23:38
1 új fotót töltöttem a "Trianoni kereszt" műlaphoz
13.06.05. 20:50
Szórád Péter publikálta "Trianoni kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.