Budapest, XI. kerület, Csíkihegyek utca 13.
Archív képek

Budapest
XI. kerület, Csíkihegyek utca 13.
Az iskola aulájában körben, a falakon látható.

Felállítás1987

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.06.02. 23:52
A kórusversenyhez kapcsolódó első esemény, a templomban tartott próba, a finom vonalvezetésű Madonna szobrot "hozta" http://www.kozterkep.hu/~/20463/Madonna_a_kis_Jezussal_Budapest_2008.html
A verseny napján a közeli iskolában, az átöltözéshez egy osztályteremben kaptunk helyet. Az épületbe belépve szembesültem ezzel a domborművel.
Ellenpont /kontrapunkt/... jutott az eszembe. A két alkotás – függetlenül a környezettől – nehezen hasonlítható össze. De mindkettő meghozta az újdonság, a felfedezés és a kutatás örömét.

A dombormű nem fogható be egy képbe, mivel körben, minden falon található egy-egy részlet. Két falon egy-egy nagyobb, összefüggő rész, a többin kisebb alakzatok, így a büfébe is jutott (ami nyilvánvalóan és sajnálatosan ráépült a dombormű darabjaira).

Fényképezés közben egyfolytában foglalkoztatott, ki lehet az alkotó, hogy fogom kideríteni? Nekem Schrammel munkái jutottak az eszembe. Nonfiguratív formanyelv, nagy léptékű vonalvezetés, erő, dinamika.
A megtalált szignó azonban, amit végül az alkotó azonosításához használtam, egyértelműen kizárta ezt a lehetőséget. Ezen kívül (ezt már itthon tudtam csak jobban megvizsgálni), az anyag és a megmunkálás módja is más.

Mikor sikerült ezt a kérdés megfejteni és körbejárni az összefüggéseket számomra az fogalmazódott meg, hogy a tanítások sem feltétlenül a közvetlen "szülői ágon" érvényesülnek. Talán olyan ez, mint a genetika.
Kecskeméti Sándor tanára Csekovszky Árpád volt, akinek mesterei /László Gyulán kívül/ Borsos Miklós, Gádor István, míg Schrammel Imre mesterei szintén Borsos Miklós, Gádor István voltak. Tehát "felmenő ágon" elég nagy az egybeesés, de nem közvetlen a kapcsolat.

Sajnos, elképzelni sem tudom, hogyan funkcionált, hogy nézhetett ki az aula abban az időben, amikor ez az alkotás idekerült, hiszen ez határozta meg a dombormű arculatát. A barlang hatás csak részleteiben érvényesülhetett, hiszen az aula mérete, így a falak közötti távolság is nagy. Nekem mégis ezt juttatta az eszembe és mivel konkrét információt, leírást róla nem találtam, a címet ennek alapján én adtam.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kecskemeti-sandor-702
Don Péter-Pogány Gábor: Magyar szoborkészítők jelzéstára (Auktor; 1996)
További linkek
Az alkotóról: http://terebess.hu/terebessgabor/kecskemeti_sandor.html

Cím alapján hasonló

"Barlang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139706
Feltöltve
2013.06.01. 19:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.01. 19:44

"Barlang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139702
Feltöltve
2013.06.01. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.01. 19:43

"Barlang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139704
Feltöltve
2013.06.01. 19:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO800

139705
Feltöltve
2013.06.01. 19:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/4 • ISO800

139703
Feltöltve
2013.06.01. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.01. 19:43

"Barlang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139707
Feltöltve
2013.06.01. 19:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.01. 19:44

"Barlang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139710
Feltöltve
2013.06.01. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.01. 19:45

"Barlang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139709
Feltöltve
2013.06.01. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/10 • ISO800

139708
Feltöltve
2013.06.01. 19:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.01. 19:44

"Barlang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139712
Feltöltve
2013.06.01. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.01. 19:45

"Barlang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139713
Feltöltve
2013.06.01. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

139711
Feltöltve
2013.06.01. 19:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.01. 19:45

Archív fotók

"Barlang" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai István
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170166
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1987. május
Évszám
1987
Feltöltve
2014.06.29. 10:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.29. 10:30
1987, Archív felvétel
Fotó: Somfai István

"Barlang" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai István
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170167
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1987. május
Évszám
1987
Feltöltve
2014.06.29. 10:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.29. 10:33
1987, Archív felvétel
Fotó: Somfai István
Összesen 14 fotó

Műlap története

14.06.29. 10:33
1 új fotót töltöttem a "Barlang" műlaphoz
14.06.29. 10:30
1 új fotót töltöttem a "Barlang" műlaphoz
13.06.02. 23:52
Göröntsér Vera publikálta "Barlang" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.