Mezőcsát, Hősök tere 8.
További képek a Fotólistában

Angol cím:John Calvin

Mezőcsát
Hősök tere 8.
A református templom kertjében

Felállítás2010. május 22.


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kiss Katalin
2015.12.27. 16:14
Kálvin János francia származású svájci reformátor, keresztény tudós, a kálvinizmus névadója, a reformáció egyik legnagyobb alakja, akinek tanításai nem csak a korabeli egyháztörténetet, de a mindennapok világát is megváltoztatták, és megalapozták a modern demokráciát is. A kortársak azonban nem örültek neki túlzottan: egy diktatórikus hajlamú, keménykezű egyházi zsarnokot láttak benne, aki eltérítette útjáról a reformáció lutheri elképzelését.

A svájci Bázelben 26 évesen kezdte el írni A keresztény vallás rendszere című munkáját, amelyben már túllépett Luther egyházi tanításain, és sokkal radikálisabb reformok mellett szállt síkra. Művét, amelyet káténak, hitvallásnak és apológiának szánt, magyarra először Szenczi Molnár Albert fordította le 1624-ben. A mű megjelenése után meghívták Genfbe.

Kálvin genfi évei alatt teológus professzor, prédikátor, egyházi vezető, iskolai felügyelő volt egyszerre, kiterjedt levelezést folytatott, könyveket írt. A reformáció egyik szellemi vezetőjeként templomi használatra javasolta a zsoltárokat, írásai fontos szerepet játszottak a francia irodalmi nyelv kialakulásában. Gazdaságetikai kérdésekben is állást foglalt, mértékletes kamatgazdálkodást javasolt, a szegénység leküzdésére kórházat, árvaházat, szegényházat alapított.

Kálvin élete és tanai: http://sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/reformac/kalvin.htm
Kálvin művei: https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lvin_J%C3%A1nos#M.C5.B1vei
Források:
http://sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/reformac/kalvin.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lvin_J%C3%A1nos#M.C5.B1vei
http://www.reformatus.hu/mutat/tisztelet-kalvinnak-hala-egy-isteni-oeroeksegert/

Kiss Katalin műlapja


Cím alapján hasonló

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222892
Feltöltve
2015.10.25. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:47

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222893
Feltöltve
2015.10.25. 15:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:48

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222894
Feltöltve
2015.10.25. 15:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:48

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222896
Feltöltve
2015.10.25. 15:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:49

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222895
Feltöltve
2015.10.25. 15:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:48

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222897
Feltöltve
2015.10.25. 15:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:49

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222899
Feltöltve
2015.10.25. 15:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ41/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:50

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222898
Feltöltve
2015.10.25. 15:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:49

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222900
Feltöltve
2015.10.25. 15:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:50

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222901
Feltöltve
2015.10.25. 15:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:50

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222902
Feltöltve
2015.10.25. 15:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:51

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
222903
Feltöltve
2015.10.25. 15:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.25. 15:51

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
280506
Feltöltve
2017.06.05. 21:22
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.06.05. 21:22

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
280507
Feltöltve
2017.06.05. 21:24
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/195 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.06.05. 21:24

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
280508
Feltöltve
2017.06.05. 21:25
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/262 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.06.05. 21:25

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
458057
Feltöltve
2021.09.09. 08:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.09. 08:41

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
458058
Feltöltve
2021.09.09. 08:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.09. 08:41

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
458059
Feltöltve
2021.09.09. 08:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.09. 08:42

"Kálvin János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőcsát
Feltöltő
Azonosító
458060
Feltöltve
2021.09.09. 08:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.09. 08:42
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.09.09. 08:42
2 új fotót töltöttem a "Kálvin János" műlaphoz
21.09.09. 08:41
2 új fotót töltöttem a "Kálvin János" műlaphoz
17.06.05. 21:25
1 új fotót töltöttem a "Kálvin János" műlaphoz
17.06.05. 21:24
1 új fotót töltöttem a "Kálvin János" műlaphoz
17.06.05. 21:22
1 új fotót töltöttem a "Kálvin János" műlaphoz
15.12.27. 16:14
Kiss Katalin publikálta "Kálvin János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.