Esterházy "Fényes" Miklós

Fertőd, Joseph Haydn út 2.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Fertőd
Joseph Haydn út 2.
A kastély déli oldalán futó díszkorlát mellett áll.

Felállítás2013

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.07.02. 11:20
A szobor, ill. a szoborpár története, előzmények:
A 2009-es év Haydn emlékév volt, ennek jegyében szoborpályázatot írtak ki amelyben a zeneszerzőt és a mecénást egy kompozícióban ábrázolják. A nyertes pályamű megvalósítása jórészt közadakozásból, másrészt a Lektorátus támogatásával jött létre. A felállítás tervezett határideje 2009. május 21-volt.

A pályázati anyag műleírásának kivonatából: „Joseph Haydn alakja a kamarakert felől érkezik, kezében hegedűvel, amit bal karja alatt féltve „szorongat” és kotta lapokkal, amit kissé előre emel, (...)A széles üdvözlő gesztust a kettejük közötti távolság indokolja, ami még úgy is jelentős, hogy Haydn a terven nem a balusztrád előtt érkezik, ahogy azt a kiírás jelzi, hanem már a hátsó park homlokzata előtt jár. Ennek okai egyrészről, az elvárás: hogy a kettejük közötti vizuális kapcsolat életképszerűen jelenjen meg (…)
Esterházy Miklós a Balkon közepén, a kastély komplexum szellemi erőterének súlypontjában kontraposztban állva várakozik, tekintete látszólag a kert távolába mered. Bal kezét a korlátra terített tervrajz lapon nyugtatja, középső és mutató ujjával mintegy megjelölve valamely részletet...”
A nyertes pályamű látványtervét, a kompozíció alakjainak tervezett elhelyezését az „archív” kép mutatja, amit az egyik alkotónak, Erős Apolkának ez-úton is köszönök.

A szobrok nem kerültek a helyükre, mivel időközben megkezdődött a kastély homlokzatának felújítása (EU-s forrásokból). Később egyéb tényezők is közrejátszottak, átszervezés, személyi változások.

2013. júniusában, kb. 2 év elteltével helyezték el az eredetileg szoborpárnak készült alakokat, de már nem az tervezett helyükre, hanem jelentős távolságra onnan, ill. egymástól. Haydn alakja a Marionett színház elé került egy rendezvény (kihelyezett kormányülés) kapcsán, Eszterházy herceg alakja a kastély keleti oldalán futó díszkorlát mellett áll.

Kérdésemre a konkrét válasz az, hogy eredetileg egy kompozíció volt, most „szoborpár„ köztük „vizuális kapcsolat” van.
A szoborpár a távolság miatt nem örökíthető meg egy fényképen, más megfogalmazásban "a kompozíció lényege veszett el a távolsággal".
Források:
Erős Apolkával, az alkotópáros egyik tagjával folytatott levélváltás.

András készítette a műlapot

Kapcsolódó
Joseph Haydn
Közös gyűjteményben
Szobrok, botrányok

Cím alapján hasonló

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
150297
Feltöltve
2013.10.27. 09:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.27. 09:44

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
150298
Feltöltve
2013.10.27. 09:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.27. 09:45

148261
Forrás
Erős Apolka (alkotó) ajándéka
Feltöltve
2013.09.27. 22:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7000
ƒ140/10 • 1/125 • ISO160

Göröntsér Vera 13.09.27. 22:09

142139
Forrás
Erős Apolka (alkotó) ajándéka
Feltöltve
2013.07.02. 11:28

Göröntsér Vera 13.07.02. 11:28

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
148262
Forrás
Erős Apolka (alkotó) ajándéka
Feltöltve
2013.09.27. 22:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7000
ƒ130/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.27. 22:09

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
148263
Forrás
Erős Apolka (alkotó) ajándéka
Feltöltve
2013.09.27. 22:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7000
ƒ130/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.27. 22:10

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
150300
Feltöltve
2013.10.27. 09:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.27. 09:46

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
149758
Feltöltve
2013.10.20. 10:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.20. 10:38

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
149759
Feltöltve
2013.10.20. 10:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.20. 10:39

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
149760
Feltöltve
2013.10.20. 10:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.20. 10:43

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
150299
Feltöltve
2013.10.27. 09:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.27. 09:45

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
150301
Feltöltve
2013.10.27. 09:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.27. 09:46

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
235850
Feltöltve
2016.03.29. 09:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.29. 09:56

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
235851
Feltöltve
2016.03.29. 09:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.29. 09:57

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
235852
Feltöltve
2016.03.29. 09:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.29. 09:57

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
235853
Feltöltve
2016.03.29. 09:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.29. 09:58

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
235854
Feltöltve
2016.03.29. 09:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.29. 09:59

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432497
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.02.13. 14:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.13. 14:34
2020. június

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
514820
Feltöltve
2023.01.23. 08:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.23. 08:07

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
514923
Feltöltve
2023.01.24. 08:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.24. 08:28

514925
Feltöltve
2023.01.24. 08:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.24. 08:30

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
514924
Feltöltve
2023.01.24. 08:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.24. 08:28

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
515477
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2023.01.31. 09:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.31. 09:12
2020. június

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
515478
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2023.01.31. 09:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.31. 09:12
2020. június

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
515479
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2023.01.31. 09:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.31. 09:12
2020. június

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
515480
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2023.01.31. 09:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/125 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.31. 09:12
2020. június

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
515481
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2023.01.31. 09:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.31. 09:12
2020. június

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
515482
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2023.01.31. 09:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.31. 09:12
2020. június

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
515483
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2023.01.31. 09:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.31. 09:12
2020. június

Archív fotók

"Esterházy "Fényes" Miklós" c. alkotás fotói

A 2008. évi pályázatban szereplő látványterv
Alkotók
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
148260
Forrás
Erős Apolka (alkotó) ajándéka
Évszám
2008
Feltöltve
2013.09.27. 22:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.27. 22:08
2008, Archív felvétel
A 2008. évi pályázatban szereplő látványterv
Összesen 30 fotó

Műlap története

23.01.31. 09:12
7 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
23.01.24. 08:30
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
23.01.24. 08:28
2 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
23.01.23. 08:07
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
23.01.23. 07:52
2 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
21.05.23. 15:46
Megérintettem az "Esterházy "Fényes" Miklós" alkotást
21.02.13. 14:34
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
16.03.29. 09:59
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
16.03.29. 09:58
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
16.03.29. 09:57

16.03.29. 09:56
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
14.11.05. 21:55
Az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
13.10.27. 09:46
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.10.27. 09:46
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.10.27. 09:45

13.10.27. 09:44
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.10.20. 10:43
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.10.20. 10:39
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.10.20. 10:38
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.10.06. 09:54
Az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.27. 22:10
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.09.27. 22:09

13.09.27. 22:08
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.09.27. 20:29
Az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.27. 20:29
Az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.02. 11:28
1 új fotót töltöttem az "Esterházy "Fényes" Miklós" műlaphoz
13.06.25. 09:42
A közösség publikálta Bálint "Esterházy "Fényes" Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.