Gellért Szálló homlokzati domborművei

Budapest, XI. kerület, Szent Gellért tér 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Szent Gellért tér 1.
A szálloda homlokzatán, tetőrész mellett.

Felállítás1918

Göröntsér Vera
2013.05.17. 22:06
A kapcsolt lapon már olvasható információk szerint a szállodát a lechneri irányzat követői: Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr, valamint Sterk Izidor tervezték. Az 1911-ben megindult építkezés összefügg a Gellért tér rendezésének tervével. A világháború miatt az építkezés megakadt, de 1918-ra sikerült megnyitni.

Az eredeti, a szoborcsoportokat és domborműveket együtt bemutató lapon főleg keseregtem. Évek óta figyeltem és azt láttam, a homlokzat igencsak rossz állapotban volt. Leginkább az oromzati szoborcsoportok nyakára és testére erősített narancssárga pántok bántottak, amik az alkotások darabjainak leesését voltak hivatva megakadályozni. Keresgélve, korábbi fotók alapján biztossá vált, ez több éves állapot.
A 2015-ös év azonban meghozta a változást, a homlokzatot felújították. Meglátszik ez az itt is látható, ill. a (most már) kapcsolt lapon háttérbe szorult, de dokumentum erejével bíró korábbi fényképeken is.

A "patinás szálloda" szecessziós stílusban épült, díszítése, a szoborcsoportok és további reliefek stílusa, kidolgozása illik az épület egészéhez. Témájuk valószínűleg "összecseng" a fürdő bejáratánál láthatóval, a gyógyulást, de legalábbis az egészséget jelképezik.
Két oldalt elhelyezett egy-egy dombormű szereplői felsorakozva az emberi test szépségét demonstrálják. Csokorban állnak, virágfüzérek kanyarognak lábuknál, hátuknál. Mindkét domborművön két oldal apró gyermekek színesítik a csoportot, kis mozgalmasságot csempészve az amúgy statikus képbe.
Források:
https://www.danubiushotels.com/hu/magazin/a-gellert-tortenete
Göröntsér Vera
2017.08.13. 09:47
A Zamárdin nagy örömmel talált Margó Ede fejszobor és a művész unokájával azóta is folyó levélváltás "hozadékaként" (ld. még Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez, 1939; 85. oldal) bebizonyosodott, hogy a szálló díszítményei két művész munkája:
A főhomlokzat első emeleti domborművei Gárdos Aladár nevéhez köthetők, a 2020. májusi szétszedéssel ezek maradnak most ezen a műlapon.

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404429
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.24. 11:37
2017. szeptember

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404433
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 82.4mm • ISO125

404434
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 77.8mm • ISO125

404431

404441
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO125

Göröntsér Vera 20.05.24. 11:38

404432

404446
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 12:32

Göröntsér Vera 20.05.24. 12:32

404443
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 128.1mm • ISO125

404430

404445

404442

404440

242125
Feltöltve
2016.06.01. 23:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Dr. Pinczés Sándor 16.06.01. 23:02

242126

230678
Feltöltve
2016.01.30. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:07

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335543
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2018.12.16. 08:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.16. 08:36
2015. augusztus

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138432
Feltöltve
2013.05.17. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:10

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138442
Feltöltve
2013.05.17. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:15

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138443
Feltöltve
2013.05.17. 16:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:16

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138439
Feltöltve
2013.05.17. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:12

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138441
Feltöltve
2013.05.17. 16:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:13

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250993
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.08.28. 15:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 15:58
2014. december

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250992
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2016.08.28. 15:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 15:58
2013. november

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404435
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 18.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.24. 11:37
2017. szeptember

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404436
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 77.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.24. 11:38
2017. szeptember

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404437

404439
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.24. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 22.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.24. 11:38
2017. szeptember

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
483888
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.04.10. 19:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/1000 • 107.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.04.10. 19:22
2020. július

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
483889
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.04.10. 19:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/800 • 143.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.04.10. 19:22
2020. július

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506417
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.26. 09:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/1300 • 107.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.26. 09:12

506418

517433
Feltöltve
2023.02.25. 09:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/500 • 35.8mm • ISO125

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 09:38

517434

Archív fotók

"Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138481
Feltöltve
2013.05.17. 22:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.05.17. 22:58
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 35 fotó

Műlap története

23.02.25. 09:38
2 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
23.02.24. 10:58
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
22.10.26. 09:12
2 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
20.05.24. 12:32
2 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
20.05.24. 11:38
7 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
20.05.24. 11:37
7 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
19.03.29. 17:40
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
18.12.16. 08:36
1 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
18.12.01. 16:13
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
18.11.04. 10:56
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
18.09.22. 12:20
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
18.06.03. 10:24
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
18.04.01. 13:09
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
17.08.13. 09:42
A "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.08. 10:54
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
16.08.28. 15:58
1 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
16.08.28. 15:58
1 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
16.06.19. 21:30
1 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
16.06.01. 23:03

16.06.01. 23:02

15.04.19. 11:47
Megérintettem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" alkotást
13.05.17. 22:58
1 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
13.05.17. 22:57
1 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló homlokzati domborművei" műlaphoz
13.05.17. 22:06
Göröntsér Vera publikálta "Gellért Szálló homlokzati domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.