Révay Mór János síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
A sírkert 26-os parcellájában: 26/1-1-26 jelű sírhelyen.

Avatás1928. június

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2013.05.09. 11:22
Nagyon nehezen találtam meg ezt a síremléket. Amikor megláttam, rögtön meg is értettem, miért? Egész alakos sír-szoborra számítottam, meglepett a dombormű, amit sok helyen szinte grafika-szerűre munkált az idő. A karakterek megformálása ugyanakkor igazán jellemzi Róna József felfogását.

A "kép" középpontjában Révay ül, nem fiatal, de mégis izmos férfi. Alakjából, tekintetéből erő és céltudatosság sugárzik, mellette a megértő, életét végigkísérő asszony áll.
A háttérben vízió-szerűen látható életművének néhány kiemelkedő darabja: elsősorban a lexikon vaskos sorozata /ami utolsó kötetének kiadását már nem élte meg/, felette "Jókai összes", az író portréjával.

Révay Mórról (szül.: Rosenberg, sok helyen Révai; 1860–1926) a Budapesti Negyed összefoglalója szerint: "...a Révai Nagy Lexikona főszerkesztője; műfordító, politikus, publicista, politikai író; a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. vezérigazgatója, a Regényvilág szerkesztője..."

Sírfelirata saját írását idézi: „Magyarországon a nemzet fogalma egy legyen az irodalommal. Addig lesz magyar nemzet, amíg magyar irodalom lesz.” (Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók)"
Források:
Budapesti Negyed: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_bn_25_07_1999_3_2/?pg=134&layout=s&query=R%C3%A9vay%20M%C3%B3r
Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9vay_M%C3%B3r_J%C3%A1nos
Avatás: (Pesti Hírlap, 1927. június 28.) p. 17.
További linkek
A Révai Nagy Lexikonának története ("A kiadó utószava") 1927: http://mek.oszk.hu/08000/08092/08092.htm

Cím alapján hasonló

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137457
Feltöltve
2013.05.04. 19:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.04. 19:57

137458

137459
Feltöltve
2013.05.04. 19:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/80 • ISO80

137462
Feltöltve
2013.05.04. 19:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/80 • ISO100

137463
Feltöltve
2013.05.04. 19:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ49/10 • 1/160 • ISO200

Göröntsér Vera 13.05.04. 19:58

137460

137464

137461

137467
Feltöltve
2013.05.04. 19:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.04. 19:59

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137465
Feltöltve
2013.05.04. 19:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.04. 19:58

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137466
Feltöltve
2013.05.04. 19:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.04. 19:59

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137468
Feltöltve
2013.05.04. 19:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.04. 19:59

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148467
Feltöltve
2013.10.02. 08:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.02. 08:21

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148468
Feltöltve
2013.10.02. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.02. 08:22

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148469
Feltöltve
2013.10.02. 08:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.02. 08:27

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431733
Feltöltve
2021.02.06. 18:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.06. 18:55

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148470
Feltöltve
2013.10.02. 08:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ90/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.02. 08:27

"Révay Mór János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453104
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.08.04. 10:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 10:04
2014. november
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.08.04. 10:04
1 új fotót töltöttem a "Révay Mór János síremléke" műlaphoz
21.02.06. 18:55
1 új fotót töltöttem a "Révay Mór János síremléke" műlaphoz
13.11.18. 15:37
A "Révay Mór János síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.02. 08:22
1 új fotót töltöttem a "Révay Mór János síremléke" műlaphoz
13.05.09. 11:22
Göröntsér Vera publikálta "Révay Mór János síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.