Nagyharsány, Szársomlyó
Archív képek

Nagyharsány
Szársomlyó
Villányi Szoborpark

Felállítás1978

uzmaria
2008.06.18. 16:16
A Nagyharsányi Szoborpark története 1967-ig nyúlik vissza. Ekkor tartották fiatal pécsi művészek kezdeményezésére a Szársomlyó egykori kőfejtőjében az első kőszobrász szimpoziont. A következő évben a művészek a közeli Gyimóthy-villában állandó jellegű, nyári alkotótelepet létesítettek. Az alapítólevélben foglaltak értelmében az alkotótelepen készült művekből minden művésznek egy-egy alkotást a szimpozion közgyűjteményének kell átadni. Ez jelentette a mai szabadtéri szoborpark alapját. A kezdeti években hazai pályakezdő művészeket hívtak meg, majd később külföldi szobrászok is bekapcsolódtak az alkotó munkába. Az alkotói műhely kitűnő helyszínévé vált a kortárs képzőművészek számára a kapcsolatépítésre, tudásuk fejlesztésére. A műtárgyegyüttes 2009-ben műemléki védettséget kapott.

Kuhle bányászcsalád gyermekeként született. Iskola után először Gerában egy asztalos műhelyben dolgozott, majd Drezdában a Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább, itt tanulta a szobrászat mesterségét. Időnként dolgozott, mint kőfaragó is.
A diploma megszerzése után 1986-ig élt Drezdában, mint szobrász, restaurátor, részt vett a drezdai Semper Operaház restaurálásában is.
Még annak idején az NDK-ban voltak kiállításai, műveit Berlinben, Lipcsében, Drezdáben és Heringsdorfban mutatták be. 1986-ban 3 év várakozás után elhagyhatta az NDK-t először Münchenbe, majd később a Brunswickba ment, ahol művészeti munkatársa volt a szobrász Jürgen Webernek. 1998 visszatért vissza egykori otthonában; jelenleg Neuendorf am Oderhaff-ban él.
Források:
http://www.ddnp.hu/szoborpark
http://de.wikipedia.org/wiki/Wolfgang_Kuhle

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
8100
Feltöltve
2008.06.18. 16:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.06.18. 16:16

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
8101

169999
Feltöltve
2014.06.27. 22:18
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 22:18

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
170000
Feltöltve
2014.06.27. 22:20
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 22:20

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
170001
Feltöltve
2014.06.27. 22:21
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 22:21

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218267
Feltöltve
2015.09.27. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.27. 21:17

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218268
Feltöltve
2015.09.27. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.27. 21:18

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218269
Feltöltve
2015.09.27. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.27. 21:19

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218270
Feltöltve
2015.09.27. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.27. 21:20

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218271
Feltöltve
2015.09.27. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.27. 21:21

Archív fotók

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

"...Wolfgang Kuhle: Férfi torzó..."
Fotó: Szokolai
Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
252977
Forrás
Dunántúli Napló, 1978. október 21. (35. évfolyam, 291. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2016.09.21. 15:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.21. 15:03
1978, Archív felvétel
"...Wolfgang Kuhle: Férfi torzó..."
Fotó: Szokolai

"Férfitorzó" c. alkotás fotói

1978
Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
504668
Forrás
Szobrász alkotótelep és szimpozion katalógus (Siklós, 1978) 7. o.
Feltöltve
2022.10.14. 13:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.10.14. 13:20
Archív felvétel
1978
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.11.28. 19:45
A "Férfitorzó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.14. 13:20
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
16.09.21. 15:03
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
15.10.05. 20:47
A "Férfitorzó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.27. 21:21
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
15.09.27. 21:20
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
15.09.27. 21:19
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
15.09.27. 21:18
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
15.09.27. 21:17
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
14.06.27. 22:21
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
14.06.27. 22:20
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
14.06.27. 22:18
1 új fotót töltöttem a "Férfitorzó" műlaphoz
14.01.21. 17:27
A "Férfitorzó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.06.18. 16:16
uzmaria publikálta "Férfitorzó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.