Kolozsvár-Szamosfalva (Cluj-Napoca-Someșeni), Someşeni Strada Tulgheşului
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Honvéd vértanúk emléke

A szamosfalvi vasútvonal mellett állt.

Felállítás1896. október 18.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sila
2013.04.25. 11:21
A közadakozásból emelt emlékoszlopot 1896. október 18-án, a honvédtisztek kivégzésének napján szentelték fel ünnepélyes keretek között.
Az emlékmű felirata a következő volt:
HONVÉD VÉRTANUK EMLÉKE

A HAZÁÉRT ÉS A NEMZET JOGAIÉRT 1849. OKTÓBER 18-ÁN E HELYEN, A BITÓFÁN VÉRTANUHALÁLT SZENVEDETT TAMÁS ANDRÁS ALEZREDES Sz. CSIKMÁDÉFALVÁN 1784. X. 16, SÁNDOR LÁSZLÓ TÁBLABIRÓ AZ I. SZÉKELY EZRED 1-SŐ ZÁSZLÓALJÁBAN NEMZETŐR TISZT Sz. CSIKTAPLÓCZÁN 1796.10

Az 1930-as évek vége felé az emlékmű – föltehetően felső részét – ledöntötték. Földbe taposott feliratos köveit 1941 nyarán az itt állomásozó légvédelmi üteg tüzérei találták meg, s állították helyre.
Az emlékmű talapzatára még egy feliratot helyeztek:
BARBÁR KEZEKTŐL LEDÖNTÖTT EZEN EMLÉKET FELKUTATTA ÉS VISSZAÁLLITOTTA A 25. ÖNÁLLÓ LÉGVÉDELMI GÉPÁGYUÜTEG 1941. AUGUSZTUS 10-ÉN.

Felső részére, az oszlopnak támasztva, feliratos terméskőtáblát helyeztek:
VÉRTANUSÁGTOK MEGSZENTELT HELYÉN EMLÉKETEK E KŐBETŰK ŐRZIK. DE MAGYAR SZÍVBEN JOBBAN, MINT A SZIKLA MEGTARTJUK MAJD A VÉGTELEN IDŐKIG.
A második világháború után mindkét feliratos követ eltüntették. Az emlékmű azonban még 1977-ben sértetlenül állt.
Az 1980-as években ledöntötték, csak a kereszt alakú alap maradt meg, de az is rohamosan pusztul.
Források:
kronika.ro
szabadsag.ro
További linkek

Az emlékműről bővebben: http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/56613
Sántha Imre Géza
2019.10.17. 22:33
Kedves Sila, az emlékművet 2013-ban helyreállították erről is fel kellene tüntetni infókat, köszi
http://emnt.org/archivum/felavattak-az-ujjaepitett-szamosfalvi-emlekmuvet.html

Sila műlapja



Cím alapján hasonló

"Honvéd-emlék" c. alkotás fotói

Ennyi maradt az emlékműből.
Település
Kolozsvár-Szamosfalva (Cluj-Napoca-Someșeni)
Feltöltő
Azonosító
136918
Forrás
npg.hu
Feltöltve
2013.04.25. 11:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.04.25. 11:04
Ennyi maradt az emlékműből.

"Honvéd-emlék" c. alkotás fotói

kronika.ro
Település
Kolozsvár-Szamosfalva (Cluj-Napoca-Someșeni)
Feltöltő
Azonosító
136919
Feltöltve
2013.04.25. 11:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.04.25. 11:04
kronika.ro

Archív fotók

"Honvéd-emlék" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Kolozsvár-Szamosfalva (Cluj-Napoca-Someșeni)
Feltöltő
Azonosító
136916
Feltöltve
2013.04.25. 11:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.04.25. 11:03
Archív felvétel
Képeslap.

"Honvéd-emlék" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Kolozsvár-Szamosfalva (Cluj-Napoca-Someșeni)
Feltöltő
Azonosító
136917
Feltöltve
2013.04.25. 11:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.04.25. 11:03
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 4 fotó

Műlap története

22.12.24. 10:12
A "Honvéd-emlék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.18. 07:01
A "Honvéd-emlék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.25. 11:21
Sila publikálta "Honvéd-emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.