I. világháborús emlékmű

Gyömrő
Archív képek
További képek a Fotólistában

A Nepomuki Szent János római katolikus kápolna és a református templom közötti Hősök ligetében.

Felállítás2009. november 1.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2013.04.15. 22:09
A Hősök ligetében állnak a Csillag csomópontnál az I. világháborús, a II. világháborús emlékmű és a Paraszt Piéta.
Az emlékmű mellett kis fejfák, egy kőkereszt, mintegy jelképes temetőként.
A Gyömrői Kulturális és Turisztikai Egyesület a honlapján ennyit ír az emlékműről:
"A hősi halált halt áldozatoknak állít emléket az I. világháborús emlékmű, mely a II. világháborús emlékmű szomszédságában található.
2006-ban a közelben lévő körforgalom építésének megkezdésekor elszállították a helyszínről, azonban 2009. november 1-jére –- Mindenszentekre –- visszaállították eredeti formájában."
Ugyanaz szerepel Nagy Zsuzsa: A kulturális örökségek idegenforgalmi hasznosításának bemutatása Gyömrő város példáján keresztül 2009 c. szakdolgozatának 32. oldalán.
Ennél több információt nem találok. Gondolom, az egyesület örülne az 1955-ös képeslapnak.
Ennek alapján felállítás idejeként beírom a 2009-et.
Források:
http://www.kulturiszt.hu/index.php/gyoemrrl/latnivalok.html

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
133684
Feltöltve
2013.03.16. 18:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.16. 18:39

133685
Feltöltve
2013.03.16. 18:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO64

133686
Feltöltve
2013.03.16. 18:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.16. 18:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
133687
Feltöltve
2013.03.16. 18:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.16. 18:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
133688
Feltöltve
2013.03.16. 18:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.16. 18:40

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
226326
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2015.12.04. 12:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.12.04. 12:41

226327

133689
Feltöltve
2013.03.16. 18:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.16. 18:57

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
226328
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2015.12.04. 12:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.12.04. 12:43
2013. március

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
366806
Feltöltve
2019.07.27. 16:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.27. 16:50

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
366807
Feltöltve
2019.07.27. 16:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.27. 16:52

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
366808
Feltöltve
2019.07.27. 16:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.27. 16:53

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Itt az emlékmű még a mai körforgalom helyén állt.
Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
136067
Feltöltve
2013.04.15. 22:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.15. 22:15
Archív felvétel
Itt az emlékmű még a mai körforgalom helyén állt.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

1955-ben postára adott képeslap.
Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
136068
Évszám
1955
Feltöltve
2013.04.15. 22:16
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet djf2100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.15. 22:16
1955, Archív felvétel
1955-ben postára adott képeslap.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

1972.
Település
Gyömrő
Feltöltő
Azonosító
136083
Forrás
Képeslap
Évszám
1972
Feltöltve
2013.04.16. 11:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.04.16. 11:49
1972, Archív felvétel
1972.
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.07.27. 16:53
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.07.27. 16:52
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.07.27. 16:50
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.04.16. 11:49
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.04.15. 22:16
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.04.15. 22:15
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.04.15. 22:09
A közösség publikálta Dénes Ildikó "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.