Albertirsa, Köztársaság út 33.

Albertirsa
Köztársaság út 33.
Urunk Mennybemenetele plébániatemplom előtti Erzsébet téren áll.

Felállítás2002. október 11.


Szórád Péter
2013.04.19. 19:50
Várhelyi György szobrász- és éremművész korábban főleg domborművek, emlékérmek, plakettek készítésére szakosodott, fából készült köztéri alkotásaival is találkozhatunk. 2000-ben a Hősök kertjében felállított klasszikus Kossuth-szobor változást hozott művészi pályafutásában. Habár az évfordulóra szánt Szent István-szobor kissé elcsúszott időben, végül mégiscsak elkészülhetett. Ez egy nagylelkű adományozónak is köszönhető, ugyanis az önkormányzatnak nem volt pénze, az emlékműre, de Szlovák Pál helybéli nyugdíjas lokálpatrióta 5 millió forintot adományozott a szobor elkészítéséhez. Ez elegendő volt az anyagköltségre, a szobrász pedig lemondott a tiszteletdíjáról, és így létrejöhetett az alkotás, ami azóta Albertirsa jelképévé vált.
Az egyedi stílusban megálmodott alkotás egészen újszerű konstrukció. A robosztus vázat a két darab kemény süttői mészkőből faragott test alkotja, ami egy stilizált földig érő palást, és ebből nyúlnak ki az élethűre formált kezek és az égre tekintő fej.
A mészkő test és a bronz elemek a Várhelyi György szobrászművész alkotása, az alapozás Kertész Sándor kőfaragó mester munkája.
Várhelyi György 2012. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, 40 köztéri szobra közül talán ez legjelentősebb.
Források:
http://www.varhelyigyorgy.hu/
http://www.cegledipanorama.hu/index.php/magazin/ember/908-%E2%80%9Emeg%C3%A9lhet%C3%A9si-szobr%C3%A1sznak-vallom-magam%E2%80%9D.html
http://albertirsa.hu/documents/albertirsai_hirado09w.pdf



Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136359
Feltöltve
2013.04.19. 19:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:07

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136360
Feltöltve
2013.04.19. 19:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:07

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136361
Feltöltve
2013.04.19. 19:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ4/1 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:08

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136362
Feltöltve
2013.04.19. 19:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ4/1 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:08

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136363
Feltöltve
2013.04.19. 19:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:08

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136364
Feltöltve
2013.04.19. 19:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ36/1 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:09

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136365
Feltöltve
2013.04.19. 19:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:09

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136366
Feltöltve
2013.04.19. 19:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ35/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:09

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Albertirsa
Feltöltő
Azonosító
136367
Feltöltve
2013.04.19. 19:10
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.19. 19:10
Összesen 9 fotó

Műlap története

13.04.19. 19:50
Szórád Péter publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.