Lengyel repülősök emlékműve

Ruzsa, Felszabadulás utca

Ruzsa
Felszabadulás utca
A templommal szemben, a parkban van.

Felállítás2012. szeptember 28.

Cedrus
2013.04.15. 05:28
1944. szeptember 11-én egy Handley Page Halifax tipusú gép repült Lengyelország felé. A brit irányítással működő 1586. Különleges Műveleti Század hét fős lengyel személyzete a varsói felkelés résztvevőinek akart légi úton segélyszállítmányt eljuttatni, amikor hajnali 3 órakor a mai Ruzsa fölött üldözőbe vette, majd lelőtte repülőjüket egy német éjszakai vadászgép. Mindannyian szörnyethaltak, és ma a solymári brit katonai temetőben nyugszanak.

"A II. világháborúban 1944. augusztus 1. és október 2. között zajlott le a varsói felkelés, amelynek során a föld alatti mozgalomból szervezett honi hadsereg a német megszállókat akarta kiűzni a lengyel fővárosból úgy, hogy közben megelőzi a szovjet felszabadítást. A felkelés 63 nap után a hatalmas létszámbeli és technikai fölénynek köszönhetően elbukott; 16 ezer katona és 200 ezer civil vesztette életét. Több százezren pedig német fogságba, koncentrációs táborokba vagy kényszermunkára kerültek. A varsói felkelőknek juttatott el segélyszállítmányt az a brit irányítással működő, különleges műveleti század kötelékében felszállt repülő is, amelyet 1944. szeptember 11-ére virradó éjjel 3 órakor Ruzsa (akkor Szeged-Csorva járás) fölött lelőttek. Összesen 306 gép repült be a célterület fölé, ebből 110 amerikai, 91 lengyel, 55 dél-afrikai és 50 brit volt. A repülők az olaszországi Brindiziből vittek élelmiszert, gyógyszert, fegyvert.

A Ruzsa felett lelőtt lengyel katonáknak állítottak emlékművet a tragédia 68. évfordulójához kapcsolódva a településen. A Szegeden élő alkotó, Brzózka Marek szobrászművész nyilatkozata alkotásáról: – "Nagy kihívás volt, de végül megszületett ez az égbetörő bronzrepülő, amely keresztformát idéz a kétméteres fesztávolságával. Az emlékmű 3,3 méter magas, a neveket égetett agyagba írtam, a piros-fehér sakktábla motívum a lengyel légierő felségjelzésére emlékeztet." Forrás: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/veszelyes_legihid_a_varsoi_felkelokert/2299971/
Források:
http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/szoborral_emlekeznek_a_ruzsan_lezuhant_lengyel_repulogeprol/2299560/
További linkek
http://brzozkamarek.com/

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135927
Feltöltve
2013.04.14. 09:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 09:46

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135928
Feltöltve
2013.04.14. 09:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/500 • ISO200

135930
Feltöltve
2013.04.14. 09:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 09:47

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135931
Feltöltve
2013.04.14. 09:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/105 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 09:48

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135932
Feltöltve
2013.04.14. 09:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 09:51

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135933

135934
Feltöltve
2013.04.14. 09:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/240 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 09:53

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135935
Feltöltve
2013.04.14. 09:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/550 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 09:54

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135936
Feltöltve
2013.04.14. 09:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 09:55

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135937
Feltöltve
2013.04.14. 09:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 09:56

"Lengyel repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ruzsa
Feltöltő
Azonosító
135946
Feltöltve
2013.04.14. 16:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.04.14. 16:22
Összesen 11 fotó

Műlap története

13.04.15. 05:28
Cedrus publikálta "Lengyel repülősök emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.