Abda, Abda, Rábca töltés

Alternatív, helyi címek:Radnóti emlékhely

Abda
Abda, Rábca töltés
Az 1-es főút mentén Győrből Abda felé haladva, a Rábca-híd előtt jobbra...Teljes szövegAz 1-es főút mentén Győrből Abda felé haladva, a Rábca-híd előtt jobbra leágazva, a Rábca jobb parti töltésén kb. 500 métert haladva. (A töltésen jól kitáblázva található az emlékhely.)Kevesebb szöveg

Felállítás1968


RTamas
2013.07.20. 23:10
Régi restanciámat pótoltam az Abdához közeli Radnóti emlékhely felkeresésével. Két töltés találkozásánál, egy nyírfaliget közepén igazán méltó környezetben, szépen karbantartott növényzettel övezett, padokkal felszerelt helyen található az emlékmű. A hely atmoszféráját nagyban meghatározza, hogy a költő kivégzésének helyszínén állították fel az emlékművet. 1946. júniusában itt tárták fel, majd hantolták ki Radnóti Miklós és további 21 munkaszolgálatos mártírtársa holttestét. (A pontos hely meghatározása mára nehéz, mert a Rábca időközben történt szabályozása miatt az egykori tömegsír helye átkerült a folyó bal partjáról a jobb oldalra.)
Ezen a helyszínen 1966. május 9-én a KISZ Megyei Bizottsága helyezett el emléktáblát (készítője: Felkner Mihály), majd 1968-ban (feltételezhetően május 10-én) állították fel a vöröses gránit oszlopon álló mellszobrot, melynek hátteréül egy mészkő tömb szolgál. A tájékoztató tábla szerint ez az első Radnóti ábrázolás az országban. A tragikus esemény 60. évfordulójára a tömegsírban találtak névsora - a kihantolás sorrendjében - márványlapon felvésve került elhelyezésre az emlékmű mellett.

A KISZ emléktábláján a költő Töredék című versének kezdő sorai olvashatók:
"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt,
nemcsak parancsra"

A szobor bal oldalán a Gyökér című vers utolsó versszaka, dátuma:
"Virág voltam,gyökér lettem,
súlyos,sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fûrész sír fejem felett.
1944 aug-8-"

Az emlékhelyen felállított tájékoztató tábla szerint Alexovics László alkotását 1996. május 10-én avatták fel. Ez a dátum nyilvánvalóan tévedés és a többi forrással is ellentétes, valószínűleg egy szimpla elírásról lehet szó.
A szobor másodpéldányát Győrben, a Radó szigeten állították fel 1968. május 11-én. (Majd azt 1994-ben jelenlegi helyére, a Zrínyi utcai kórház Szigethy A. út felöli oldalára költöztették.)


Érdekességképpen csoportos versmondás az emlékhelyen Jordán Tamás "vezényletével". A szobor 3:15-től: http://www.youtube.com/watch?v=a0JpbfOQ7bk
További linkek
http://muemlekek.info/muemlek/radnoti-sir-abda.php
http://www.abda.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=164&Itemid=175
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/alexovics-laszlo-3790
http://www.gyorikonyvtar.hu/wiki/index.php/Alexovics_L%C3%A1szl%C3%B3
http://nol.hu/belfold/20091031-radnoti_miklos_halala?ref=sso

RTamas műlapja


Kapcsolódó
Radnóti Miklós
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143415
Feltöltve
2013.07.19. 13:31
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ77/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:31

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143421
Feltöltve
2013.07.19. 13:34
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ84/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:34

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143416
Feltöltve
2013.07.19. 13:31
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ71/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:31

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143414
Feltöltve
2013.07.19. 13:31
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ77/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:31

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143417
Feltöltve
2013.07.19. 13:32
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ106/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:32

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143412
Feltöltve
2013.07.19. 13:30
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ84/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:30

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143419
Feltöltve
2013.07.19. 13:33
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ84/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:33

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143422
Feltöltve
2013.07.19. 13:34
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ77/10 • 1/90 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:34

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143420
Feltöltve
2013.07.19. 13:33
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ71/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:33

"Radnóti Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abda
Feltöltő
Azonosító
143423
Feltöltve
2013.07.19. 13:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ33/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 13.07.19. 13:35
Összesen 10 fotó

Műlap története

13.07.20. 23:10
RTamas publikálta "Radnóti Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.