Bakonytamási, Kossuth u. 7.
További képek a Fotólistában

Angol cím:War Memorial

Bakonytamási
Kossuth u. 7.
Az evangélikus templom előtti téren található.

Felállítás1930. július 6.

Aerdna
2013.03.22. 22:22
1930. július 6-án vasárnap felavatták Bakonytamásiban az I. világháborúban elesett 46 hősi halott emlékére emelt emlékművet. Az alkotás Vass Viktor szobrászművész munkája. Az ünnepi beszédet dr. Mohácsy Lajos lelkész tartotta, majd a különböző felekezeteket képviselő papok megáldották az emlékművet. Az ünnepségen részt vettek a Honvédelmi Minisztérium, a 4-es honvéd gyalogezred képviselői, dr. Horváth Lajos alispán, Hunkár Béla nyugalmazott főispán.

Az emlékmű tetején szárnyát széttáró, büszkén ágaskodó turulmadár látható.
Az emlékmű később kiegészítésre került a II. világháború, az '56-os forradalom, és Trianon emlékére készített emléktáblákkal. A bal oldalán a II. világháború alatt elesett katonák nevét olvashatjuk, 2006-ban az 1956-os forradalom áldozatainak emléktábláját helyezték fel, majd 2010-ben a jobb oldalon a Trianon-emléktábla került fel az emlékmű talapzatára.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1930. július 7. 32. o.
http://helyismeret.ekmk.hu/Emlekhelyek/h_021001.html#001
http://bakonytamasi.hu/hirek/hirek-archivuma

H.István készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132737
Feltöltve
2013.03.07. 20:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 20:15

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132738
Feltöltve
2013.03.07. 20:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 20:20

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132739
Feltöltve
2013.03.07. 20:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 20:32

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132740
Feltöltve
2013.03.07. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 20:47

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132741
Feltöltve
2013.03.07. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 20:50

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132742
Feltöltve
2013.03.07. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 20:55

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132743
Feltöltve
2013.03.07. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 21:12

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132744
Feltöltve
2013.03.07. 21:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 21:29

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
132753
Feltöltve
2013.03.07. 23:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.07. 23:03

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170299
Feltöltve
2014.06.29. 22:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.29. 22:08

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170300
Feltöltve
2014.06.29. 22:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.29. 22:09

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170301

170302
Feltöltve
2014.06.29. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.29. 22:10

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170303
Feltöltve
2014.06.29. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

170305
Feltöltve
2014.06.29. 22:11

Aerdna 14.06.29. 22:11

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170306
Feltöltve
2014.06.29. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.29. 22:11

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170307
Feltöltve
2014.06.29. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.29. 22:12

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170309
Feltöltve
2014.06.29. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.29. 22:12

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170312
Feltöltve
2014.06.29. 22:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.29. 22:13

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
170318
Feltöltve
2014.06.29. 22:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.29. 22:15

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

1941
Alkotók
Település
Bakonytamási
Feltöltő
Azonosító
216358
Forrás
FORTEPAN 42847 orig: Konok Tamás id.
Évszám
1941
Feltöltve
2015.09.03. 12:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.03. 12:04
1941, Archív felvétel
1941
Összesen 21 fotó

Műlap története

15.09.03. 12:04
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
13.08.31. 20:34
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.03. 23:26
A "Hősi emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
13.03.22. 22:22
A közösség publikálta Aerdna "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.