Szolnok, Mester út 10
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Átmenetileg nincs a helyén

Angol cím:Working soldier sapper

Szolnok
Mester út 10
Katasztrófavédelmi gyakorlópálya

Felállítás1943. október

Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Tóth György-Gyigyi
2013.03.20. 11:07
A névtelen utász műkőbe álmodott alakja a „Dolgozó utász” elnevezésű emlékművet egyes dokumentumok szerint 1941-ben, mások szerint 1943 októberében avatták fel a szolnoki Mester úti volt szovjet műszaki utászlaktanyában. A szobrot az alakulat egyik karpaszományos szakaszvezetője Rózsahegyi Mihály készítette. Az alkotás 1990-es évek elejéig a parancsnoki épület előtt állt. A laktanya katonai hasznosítása feleslegessé vált, ezzel együtt a szoborral sem törődött senki. A szobor állaga az elmúlt 70 évben jelentősen megromlott, a fej mindenestől eltűnt. Többen tudni vélik, hogy a hiányzó testrész a hadtörténeti múzeumban van.
„Mi Abonyunk” című helyi lapban - 2010. 11.27-én - idézték fel az eredeti szobor megtalálásának kalandos történetét, valamint a korabeli „Szikra újság” 1943. novemberi számában megjelent fotót a szobor avatásáról.
„Szolnok TV” - Keresik a fejét – címmel 2011.02.22-én sugárzott műsort e témában a fejnélküli Dolgozó utász megtalált szobráról.
Ezek az előzmények indítottak útnak engemet is, hogy többet is megtudjak erről a szoborról!

A szobor egészen a 1980-as évek végéig, az 1990-es évek elejéig a parancsnoki épület előtt őrizte a laktanyát, illetve annak romjait. Miután a laktanya katonai hasznosításra feleslegessé vált, a szoborral sem törődött senki. Ott maradt elfeledve, gyommal benőve, s időközben a feje is eltűnt. A szobor közel három éve átkerült haditechnikai skanzen területére. Értesülésem szerint még nem született döntés arról, hogy restaurálják-e a szobrot, a fejét is pótolnák-e?
Azt talán mondani sem kell, hogy hányatott sorsa miatt az elmúlt esztendők alatt a műkő szobor már igencsak megkopott. Többen azt szeretnék elérni, hogy visszakapja a fejét, és restaurálják az egész emlékművet, amely egyben szép fegyvernemi emléket képvisel.
S hogy hova is kerülhetne végül mostani eldugott helyéről? Az elképzeléseik szerint jó helye lenne a laktanya helyén megépülő lakóparkban, vagy egy szolnoki haditechnikai parkban állítanák ki.
Források:
http://www.szolnoktv.hu/?article_hid=12962&viewprogram_period=third
A fej nélküli utász titka - Baranyi György írása; Új Néplap 2011. július 7.

Közös gyűjteményben
Megrongált szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

Elfeledett fejnélküli szobor a gyomos műszaki gyakorló pályán.
Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
136020
Feltöltve
2013.04.15. 18:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.04.15. 18:03
Elfeledett fejnélküli szobor a gyomos műszaki gyakorló pályán.

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

Fotó egy újabb képállásból.
Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
136010
Feltöltve
2013.04.15. 17:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.04.15. 17:38
Fotó egy újabb képállásból.

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

Fotó egy másik pozicióból.
Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
136012
Feltöltve
2013.04.15. 17:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.04.15. 17:39
Fotó egy másik pozicióból.

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

Közelkép egy mozdulatról...
Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
136011
Feltöltve
2013.04.15. 17:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.04.15. 17:38
Közelkép egy mozdulatról...

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
357887
Feltöltve
2019.05.30. 10:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.05.30. 10:53

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
357889

357891
Feltöltve
2019.05.30. 10:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.05.30. 10:56

Archív fotók

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

Korabeli fénykép a szobor 1934-ben történt avatásáról
Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
136963
Forrás
http://www.miabonyunk.hu/?kategoria=14&old=10
Évszám
1934
Feltöltve
2013.04.26. 09:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.04.26. 09:28
1934, Archív felvétel
Korabeli fénykép a szobor 1934-ben történt avatásáról

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

Ez a kép talán egy kicsit jobb minőségű.
Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
133986
Forrás
miabonyunk.hu
Feltöltve
2013.03.20. 11:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.03.20. 11:45
Archív felvétel
Ez a kép talán egy kicsit jobb minőségű.

Adalék vagy máshol

"Dolgozó utász" c. alkotás fotói

A mára már romos parancsnoki épület, amely előtt állt a szobor.
Alkotó
Rózsahegyi Mihály (kőfaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
136962
Feltöltve
2013.04.26. 09:23
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/75 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.04.26. 09:23
A mára már romos...Teljes szövegA mára már romos parancsnoki épület, amely előtt állt a szobor.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.05.30. 10:56
1 új fotót töltöttem a "Dolgozó utász" műlaphoz
19.05.30. 10:53
1 új fotót töltöttem a "Dolgozó utász" műlaphoz
19.05.30. 10:53
1 új fotót töltöttem a "Dolgozó utász" műlaphoz
18.09.02. 09:24
A "Dolgozó utász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.20. 11:45
1 új fotót töltöttem a "Dolgozó utász" műlaphoz
13.03.20. 11:07
Tóth György-Gyigyi publikálta "Dolgozó utász" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.