I. világháborús emlékmű

Pocsaj, Szabadság tér

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű
Angol cím:World War I Memorial

Pocsaj
Szabadság tér

Felállítás1926

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2013.05.26. 23:54
Pocsaj közel van a magyar-román határhoz, és kb. 2500-an lakják. Nekem hatalmasnak tűnt a falu, mikor ott jártam, és a térképet nézve rá is jöttem, hogy miért. Az utcák viszonylag távol esnek egymástól, és a település belső részében is hosszú, mezőgazdasági területek vannak két házsor között, úgymond a hátsó kertben.

A pocsaji első világháborús emlékmű nem sok szobrászati momentummal rendelkezik, ám méreteinél fogva az egyik legnagyobb, legmagasabb Hajdú-Bihar megyében. Az obeliszk címoldalán egy hegyével felfelé emelkedő kardot látunk, míg a tetején egy rohamsisakot. Érdekessége még, hogy az egyik oldalán kicserélték az áldozatok neveit ábécérendben tartalmazó márványtáblát (a–k-ig), a másik oldalán meg az összetört tábla látszik
(k–zs-ig). Természetesen ez is egy körbekerített területen áll, aminek kiskapuja nyitva van annak, aki közelebbről is meg szeretné nézni, vagy virágot vinni az emlékműhöz.

Az emlékmű 120 hősi halottnak állít emléket.
Források:
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/2451
További linkek
A településről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pocsaj

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
120842
Feltöltve
2012.10.09. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.09. 17:02

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
120843
Feltöltve
2012.10.09. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.09. 17:02

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
120844
Feltöltve
2012.10.09. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.09. 17:03

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
120845
Feltöltve
2012.10.09. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.09. 17:03

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
120846
Feltöltve
2012.10.09. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

120847
Feltöltve
2012.10.09. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.09. 17:03

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
120848
Feltöltve
2012.10.09. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.09. 17:04

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
120849

120850
Feltöltve
2012.10.09. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.09. 17:04

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
139933
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.06.04. 11:40
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 11:40
2012. október

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
139934
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2013.06.04. 11:40
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.04. 11:40
2012. október

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pocsaj
Feltöltő
Azonosító
436046
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.03.11. 18:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.11. 18:41
2014. szeptember
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.11. 18:41
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.05.28. 09:58
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.27. 00:33
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.27. 00:31
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.26. 23:54
TundeK62 publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.