Budapest, II. kerület, Bem rakpart 47.

Alternatív, helyi címek:Gróf Andrássy Gyula

Budapest
II. kerület, Bem rakpart 47.
A Külügyminisztérium aulájában, belépéskor a szemközti falnál, a jobb oldali alkotás.

Felállítás1998

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.03.07. 09:50
A lapon ezzel a mellszoborral debütáló alkotónak három műve áll a Külügyminisztérium aulájában.

A mellszobor alatt látható ismertető Andrássy Gyula grófról (ld. a minisztérium honlapját is):
"Közép-Európa XIX. századi történelmének kiemelkedő személyisége: politikus, a Magyar Tudományos Akadémia Tagja, nádor, aki az 1867-es kiegyezéskor magyar királlyá koronázta I. Ferenc Józsefet. 1867-1871 között Magyarország miniszterelnöke volt, 1871-től 1879-ig az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminiszteri teendőit látta el, és egy ideig a közös pénzügyeket is irányította. A porosz-orosz közeledés megakadályozására törekedett, és 1879-ben ennek jegyében kötötte meg Otto von Bismarck német kancellárral a kettős szövetséget. Külügyminiszterként legfontosabb eredménye az Osztrák-Magyar Monarchia befolyását jelentősen megnövelő 1878-as Berlini Kongresszus összehívása és megszervezése volt."
Források:
http://www.mfa.gov.hu/kum2005/Templates/alapsablon.aspx?NRMODE=Published&NRORIGINALURL=%2Fkum%2Fhu%2Fbal%2FAktualis%2Flatogatasok_es_esemenyek%2Fszobrok.htm&NRNODEGUID=%7BFD003337-123A-4934-9E2B-A5C529B89115%7D&NRCACHEHINT=NoModifyGuest&printable=true

Kapcsolódó
Povl Bang-Jensen

Cím alapján hasonló

"Andrássy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132350
Feltöltve
2013.03.04. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.04. 20:26

"Andrássy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131682
Feltöltve
2013.02.27. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.27. 14:11

"Andrássy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132356
Feltöltve
2013.03.04. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.04. 20:28

"Andrássy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132351
Feltöltve
2013.03.04. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.04. 20:27

"Andrássy Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132352

132354
Feltöltve
2013.03.04. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

132355
Feltöltve
2013.03.04. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO400

132357

Összesen 8 fotó

Műlap története

22.08.17. 13:41
Megérintettem az "Andrássy Gyula" alkotást
19.03.29. 17:25
Megérintettem az "Andrássy Gyula" alkotást
18.06.03. 17:26
Megérintettem az "Andrássy Gyula" alkotást
17.08.11. 17:18
Megérintettem az "Andrássy Gyula" alkotást
17.05.23. 12:20
Megérintettem az "Andrássy Gyula" alkotást
13.03.07. 09:50
Göröntsér Vera publikálta "Andrássy Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.