Miskolc, Gózon Lajos utca
Archív képek

Állapot: Lebontott

Miskolc
Gózon Lajos utca
Az egykori Lenin Kohászati Művek 1-es kapuja előtti téren állt az alkotás.

Felállítás1959. március 22.

Ády
2013.02.22. 12:01
Vlagyimir Iljics Lenin Diósgyőrben felállított szobra hazánkban a legelsők egyike. A mészkő lapokkal borított posztamensen álló, kezét előrenyújtó Lenin bronz alakját Kiss István szobrászművész készítette. A szobrot 1970-ben áthelyezték, de én az első felállítási helyén tudom bemutatni, mert csak erről találtam képet.

"Lenin szobrot avattak Miskolcon

Miskolcon szerdán felavatták Kiss István szobrászművész Lenin-szobrát, amelyet a Hazafias Népfront miskolci bizottságának kezdeményezésére a proletariátus nagy vezére születésének 89. évfordulójára állítottak. A Lenin Kohászati Művek főbejárata előtt a zászlódíszbe öltözött téren ott voltak Borsod megye és Miskolc párt- és tömegszervezeteinek vezetői, s a környező gyárak munkásai, mintegy ötezer dolgozó."

"...Kissnek Miskolcon is állt már egy régebbi műve: ő készítette a diósgyőri Lenin Kohászati Művek előtt 1959-ben felállított Lenin-szobrot. Lenin bronzalakját születésének századik évfordulója alkalmából, 1970-ben áthelyezték a gyár főkapuja elől a gyár belvárosi tervező irodája mellett kialakított Lenin térre, ugyanis az a vélemény alakult ki a gyár dolgozóiban és vezetőiben, hogy a zajos, poros és forgalmas gyári környezet „nem méltó a műalkotáshoz”.
Kiss Lenin-szobra az 1990-es elbontás után a miskolci Kohászati Múzeumba került, ahol több mint egy évtizeden át az udvaron állt letakarva. A szobor jelenleg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum budapesti raktárában található..."

2013. novemberében már a Mementó Park előtti barakkok mögött található a szobor.
Források:
Somogyi Néplap, 1959. április 23. csütörtök (16. évfolyam, 94. szám)

Boros Géza „Üzemkörön kívüli állóeszköz” Munkástrón Miskolcon:http://www.litera.hu/hirek/krusovszky-denes-verse-a-muut-legujabb-szamaban
További linkek
Vlagyimir Iljics Lenin életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Iljics_Lenin

Kiss István szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-istvan-1927-1997-szobrasz

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Lenin-szobrok

Cím alapján hasonló

"Lenin" c. alkotás fotói

2013. novemberben már a Mementó Park előtti barakkok mögött a szobor.
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
151169
Évszám
2013
Feltöltve
2013.11.05. 12:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.05. 12:31

151167

151168

151171

151170

151172

151173

Egy kis photoshop
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
151174
Feltöltve
2013.11.05. 14:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.05. 14:00
Egy kis photoshop

Archív fotók

"Lenin" c. alkotás fotói

Kiss István, Lenin (Fotó: Tarcai B. 1960 k.)
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
130627
Forrás
Herman Ottó Múzeum évkönyve (2003)http://epa.oszk.hu
Évszám
1960
Feltöltve
2013.02.12. 13:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.12. 13:55
1960, Archív felvétel
Kiss István, Lenin (Fotó: Tarcai B. 1960 k.)

"Lenin" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
130628
Forrás
Herman Ottó Múzeum évkönyve (2003)http://epa.oszk.hu
Évszám
2003
Feltöltve
2013.02.12. 13:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.12. 13:55
2003, Archív felvétel
A kép részlete

"Lenin" c. alkotás fotói

Diósgyőr, a Lenin Kohászati Művek előtti tér
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
130629
Forrás
http://www.szoborpalyazatok.hu
Feltöltve
2013.02.12. 14:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.12. 14:01
Archív felvétel
Diósgyőr, a Lenin Kohászati Művek előtti tér

"Lenin" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
131114
Forrás
http://www.szoborpalyazatok.hu
Feltöltve
2013.02.19. 14:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.19. 14:59
Archív felvétel
A kép részlete

"Lenin" c. alkotás fotói

Itt már nincs szobor
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
291325
Forrás
facebook Miskolc a múltban csoport
Feltöltve
2017.10.02. 21:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.10.02. 21:06
Archív felvétel
Itt már nincs szobor

"Lenin" c. alkotás fotói

László G. Szentiványi fényképe
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
291326
Feltöltve
2017.10.02. 21:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.10.02. 21:13
Archív felvétel
László G. Szentiványi fényképe

"Lenin" c. alkotás fotói

Somosi Jenőné felvétele 1982
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
291324
Forrás
facebook Miskolc a múltban csoport
Évszám
1982
Feltöltve
2017.10.02. 21:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.10.02. 21:03
1982, Archív felvétel
Somosi Jenőné felvétele 1982

"Lenin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
291323
Feltöltve
2017.10.02. 20:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.10.02. 20:59
Archív felvétel

"Lenin" c. alkotás fotói

1965
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
240750
Forrás
facebook M@M csoport
Évszám
1965
Feltöltve
2016.05.18. 16:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 16.05.18. 16:59
1965, Archív felvétel
1965

"Lenin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
291327
Forrás
facebook Miskolc a múltban csoport
Feltöltve
2017.10.02. 21:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 17.10.02. 21:15
Archív felvétel
Összesen 18 fotó

Műlap története

17.10.02. 21:15
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz
17.10.02. 21:13
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz
17.10.02. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz
17.10.02. 21:03
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz
17.10.02. 20:59
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz
16.05.18. 16:59
1 új fotót töltöttem a "Lenin" műlaphoz
14.07.10. 22:28
A "Lenin" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.10. 22:27
A "Lenin" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.22. 12:01
Ády publikálta "Lenin" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.