Fiastyúk és állatöv

Budapest, I. kerület, Kosciuszkó Tádé utca 14.
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Budapest
I. kerület, Kosciuszkó Tádé utca 14.
A lakóház előterében.

Felállítás1941

Kovács Margit (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2013.02.05. 22:59
Kétszer futottam neki. Az Artportal cikkében olvasható Koronaőr utca már nem létezik. Valamilyen térkép mutatta, de az valószínűleg nem volt frissítve. Feltételezem, hogy az utcát át-, majd vissza-nevezték, így lehet, hogy az albumban (1979) jegyzett Kosciuszkó Tádé utca a helyes cím.
Itt jegyzem meg, hogy a két forrás az évszám feltüntetésében sem egyezik, de itt előbb az album jelzését követtem. Másrészt láthatóan jelen van a padtámla (bár már ülőfelület nélkül), ill. témája vagyis ez is bekerült a címbe (itt az Artportal szerint).

Az albumjegyzékéből:
"Állatöv, 1936 k. Relief, terrakotta bevéséssel, fedőmázzal, engobe festéssel (egy pillér 220 cm és egy padtámburkolat) Bp., ... 14.sz. ház foyer-jában".

A pilléren láthatók /bár sajnos megkopva/ az állatövi jegyek. Köztük fel-fel-tűnik egy-egy jellegzetes, népi kultúrát idéző nőalak. Láthatók továbbá többnyire kibetűzhetetlen feliratok, amik kiegészítik a képet.
A "fiastyúk" jelenet a háttérben, az egykori, funkcióját vesztett padtábla borítóján fut... elől a tyúk, utána a csibék.
A témáról, az állatövi/zodiákus jegyekről sok minden olvasható a Wikipédia szócikkében.

A "foyer" sajátos díszítő eleme, régi idők megidézője megmaradt. A hibákat, sérüléseket láthatóan próbálták pótolni (legalább tovább nem romlik), de restaurálva biztosan nem volt. De mivel egy mai társasház előterében van, nem hiszek benne, hogy remélhető egy szakszerű felújítás.
Szomorú, mert megérdemelné. Egyedi darab, alkotója életútjának lenyomata.

2015. nov. 29.:Pontosítás érkezett az archív képpel egy időben, köszönöm Ády!
Az építész, Preisich Gábor "Megvalósult épületei" (lista) alapján https://hu.wikipedia.org/wiki/Preisich_G%C3%A1bor maga a ház 1941-re van datálva. Ezzel az Artportal adata cseng egybe, így az évszámot átállítottam.
Források:
P. Brestyánszky Ilona (szerk.): Kovács Margit (katalógus); Képzőművészeti alap Kiadóvállalata, Corvina kiadó, 3. kiadás; megjelent: 1979. p. 207.
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kovacs-margit-145
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zodi%C3%A1kus

Cím alapján hasonló

"Fiastyúk és állatöv" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130122
Feltöltve
2013.02.04. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.04. 15:52

"Fiastyúk és állatöv" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130123
Feltöltve
2013.02.04. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

130121
Feltöltve
2013.02.04. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/25 • ISO800

130124
Feltöltve
2013.02.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.04. 15:53

"Fiastyúk és állatöv" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130125
Feltöltve
2013.02.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

130130
Feltöltve
2013.02.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.04. 15:55

"Fiastyúk és állatöv" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130126

130131
Feltöltve
2013.02.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

130132
Feltöltve
2013.02.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

130127
Feltöltve
2013.02.04. 15:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.04. 15:54

"Fiastyúk és állatöv" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130128

130129
Feltöltve
2013.02.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.04. 15:55

Archív fotók

"Fiastyúk és állatöv" c. alkotás fotói

Fotó: Kozelka Tivadar
Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225923
Forrás
Tér és forma, 1943. XVI. évfolyam, 5. szám Bérház Budapesten a Koronaőr utcában
Évszám
1943
Feltöltve
2015.11.28. 22:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.11.28. 22:13
1943, Archív felvétel
Fotó: Kozelka Tivadar
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.10.28. 14:29
Megérintettem a "Fiastyúk és állatöv" alkotást
18.10.28. 14:29
Megérintettem a "Fiastyúk és állatöv" alkotást
15.11.28. 22:13
1 új fotót töltöttem a "Fiastyúk és állatöv" műlaphoz
13.02.05. 22:59
Göröntsér Vera publikálta "Fiastyúk és állatöv" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.