Budapest, V. kerület, Hercegprímás utca 14-16.

Alternatív, helyi címek:Ólmozott üveg álmennyezet

Budapest
V. kerület, Hercegprímás utca 14-16.
A rendelőintézet aulájában, a csigalépcső által körülvett szökőkút,...Teljes szövegA rendelőintézet aulájában, a csigalépcső által körülvett szökőkút, ill. 'Lovas' és a fölötte elhelyezett "Éggömb" című alkotás felett láthatóKevesebb szöveg

Felállítás1998

Kustár Zsuzsa (képzőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.02.14. 12:32
A szakorvosi rendelő felújításakor, 'A teremtéstől az égig' elnevezésű projekt keretében, több művészi alkotás került elhelyezésre az épületben. A koncepció a címből adódik, két "eleme" már jó ideje látható a lapon /ld. a kapcsolt műlapokat/.

Ez az alkotás is képviseli a címadó szellemiségét. Az ólmozott üvegablak álmennyezet az Éggömb "rokonaként" a zodiákus jeleket ábrázolja.
Sajnos még annál is nehezebben fényképezhető úgy, hogy értékelhető legyen. Erre jó talán, hogy részleteket ki lehet nagyítani, így láthatók az égövi jelek (legalábbis jó részük).

Az alkotó igencsak járatos ebben a témakörben, ami látszik a további alkotásain is.
Források:
http://www.kustarzsuzsa.hu/reszletek.html?varazstukor_98
http://www.blesz.hu/page.php?1001
Alternatív elvenezés: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kustar-zsuzsa

Kapcsolódó
Éggömb
Kapcsolódó
Lovas-szobor

Cím alapján hasonló

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130740
Feltöltve
2013.02.14. 11:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.14. 11:23

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130732
Feltöltve
2013.02.14. 11:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.14. 11:11

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130733

130731

130734
Feltöltve
2013.02.14. 11:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800

Göröntsér Vera 13.02.14. 11:12

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130736

130738

130691
Feltöltve
2013.02.13. 14:14

Göröntsér Vera 13.02.13. 14:14

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130737
Feltöltve
2013.02.14. 11:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.14. 11:12

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Az emeleti folyosóról /az alkotó honlapjáról/
Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130739
Forrás
http://www.kustarzsuzsa.hu/images/varazstukor3.tif.600.jpg
Feltöltve
2013.02.14. 11:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.14. 11:14
Az emeleti folyosóról /az alkotó honlapjáról/

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
202104
Feltöltve
2015.04.14. 16:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ28/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.04.14. 16:42

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
202105
Feltöltve
2015.04.14. 16:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ41/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.04.14. 16:43

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
202107

202109
Feltöltve
2015.04.14. 16:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ35/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.04.14. 16:44

"Varázstükör" c. alkotás fotói

Alkotó
Kustár Zsuzsa (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376608
Feltöltve
2019.10.01. 23:48
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ35/10 • 1/30 • 6.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.10.01. 23:48
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.10.01. 23:48
1 új fotót töltöttem a "Varázstükör" műlaphoz
15.04.14. 16:44
1 új fotót töltöttem a "Varázstükör" műlaphoz
15.04.14. 16:43

15.04.14. 16:42
1 új fotót töltöttem a "Varázstükör" műlaphoz
13.02.14. 12:32
Göröntsér Vera publikálta "Varázstükör" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.