Jákfa, Kossuth u. 33.

Angol cím:World War I. Memorial

Jákfa
Kossuth u. 33.
A tersetyénfai falurészen a harangláb mellett.

Felállítás1924

Orbán Róbert
2012.12.16. 19:02
A hősi emlékmű az 1914-óta Jákfához tartozó, napjainkra vele teljesen egybeolvadt Terestyénfa központjában, egy kis parkban áll. A téren nem ez az egyetlen emlék, áll itt egy téglából épült harangtorony, egy fa harangláb és egy kőfeszület is.
A feleségétől és gyermekétől búcsúzó katonát ábrázoló hősi emlékművet 1924-ben állították. A szobor, illetve az emlékmű egy másik változata Szentpéterfán látható. Ha a két emlékművet összehasonlítjuk, azonnal szembe tűnik, hogy a jákfai elhelyezése a szerencsésebb. Itt a szobor önálló posztamensen kapott helyet, Szentpéterfán egy Mária-oszlop talapzatán szorítottak neki helyet.
Az emlékmű eredetileg az I. világháború hőseinek emlékére készült, később itt kapott helyet a II. világháború áldozatainak neveit tartalmazó tábla is.
Források:
http://www.jakfa.hu/hu/bemutatkozas

Kapcsolódó
Hősi emlékmű

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
127212
Fotózva
2011. augusztus
Évszám
1924
Feltöltve
2012.12.16. 17:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ42/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.12.16. 17:40
2011. augusztus
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
127221
Fotózva
2011. augusztus
Évszám
1924
Feltöltve
2012.12.16. 17:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ48/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.12.16. 17:59
2011. augusztus
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
127222
Fotózva
2011. augusztus
Évszám
1924
Feltöltve
2012.12.16. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.12.16. 18:06
2011. augusztus
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
127223
Fotózva
2011. augusztus
Évszám
1924
Feltöltve
2012.12.16. 18:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.12.16. 18:16
2011. augusztus
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
172708
Évszám
1924
Feltöltve
2014.07.19. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.19. 20:38
1924
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
172709
Évszám
1924
Feltöltve
2014.07.19. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.19. 20:39
1924
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
172710
Évszám
1924
Feltöltve
2014.07.19. 20:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.19. 20:40
1924
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
172711
Évszám
1924
Feltöltve
2014.07.19. 20:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.19. 20:40
1924
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
172712
Évszám
1924
Feltöltve
2014.07.19. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.19. 20:41
1924
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Alkotó
Település
Jákfa
Feltöltő
Azonosító
277851
Évszám
1924
Feltöltve
2017.05.15. 10:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/300 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.15. 10:52
1924
Hősi emlékmű (Rumi Rajki István, 1924) - Jákfa
Összesen 10 fotó

Műlap története

14.07.19. 20:41
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
14.07.19. 20:40

14.07.19. 20:39
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
14.07.19. 20:38
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
12.12.16. 19:02
Orbán Róbert publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.