A II. világháború györkönyi áldozatainak emlékműve

Györköny, Fő utca 493.

Györköny
Fő utca 493.
Az alkotás az evangélikus templom mellett szemből nézve jobbra található.

Felállítás1990. november

Aerdna
2012.12.03. 19:11
1990. novemberében avatták fel Török Richárd „A II. világháború györkönyi áldozatainak emlékére” készített alkotását, melyet a település evangélikus temploma mellett állítottak fel.

A sírkő formájú, felül félkörívben záródó kő posztamensen helyezkedik el a bronzból készült, keresztet formázó, csonkolt, karok nélküli sebesült katonát formázó alkotás. A lehunyt szemű, arcát az ég felé fordító katona figurája a szenvedést, fájdalmat sugározza a néző felé.

A talapzat félköríves részének felirata:
II. világháború györkönyi áldozatainak emlékére

A felirat alatt az áldozatok neveit olvashatjuk, a legtöbb esetben jelölésre került a születési évszám is.

Györköny (Jerking) egy kedves, rendezett kis ezer fős „pincefalu”, Nagydorogtól néhány kilométerre. A szobor elkészítésével a község bízta meg az alkotót. Az alkotás másolata Leányfalun került felállításra, 1999-ben.
Források:
http://www.gyorkony.hu/content/history_06.html

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"A II. világháború györkönyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Györköny
Feltöltő
Azonosító
126416
Feltöltve
2012.12.03. 18:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.12.03. 18:55

126417
Feltöltve
2012.12.03. 18:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/90 • ISO64

126418

126419
Feltöltve
2012.12.03. 18:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Aerdna 12.12.03. 18:56

126420
Fotózva
2005. január

126421
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.12.03. 18:57

Aerdna 12.12.03. 18:57

126422
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.12.03. 18:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.12.03. 18:57
2005. január

"A II. világháború györkönyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Györköny
Feltöltő
Azonosító
126423
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.12.03. 18:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.12.03. 18:58

126424

126425

189908
Feltöltve
2014.12.07. 22:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.07. 22:21
Összesen 11 fotó

Műlap története

14.12.07. 22:21
1 új fotót töltöttem az "A II. világháború györkönyi áldozatainak emlékműve" műlaphoz
12.12.03. 19:11
Aerdna publikálta "A II. világháború györkönyi áldozatainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.