Budapest, VIII. kerület, Vas utca 17.

Az épület kertjében látható.

Felállítás1998

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.01.06. 23:33
A meglehetősen összetett alkotás az egykori Pajor Szanatórium, ma Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának épületéhez tartozó kertben látható. Maga az épület szecessziós stílusban épült, most gyönyörűen felújítva, de az oktatásnak megfelelő, modern "üzemi" feltételeknek megfelelően berendezve működik.
Mindössze másfél éve próbáltam beazonosítani az alkotást, amit felülről vettem észre, egy kisebb előadóteremből. Nemrégiben véletlen bukkantam rá Wehner Tibor könyvében, amiben keresni /sajnos/ csak az alkotó nevének ismeretében lehet.

A cím: "Ötödik elem" többfelé vezethet. Az amerikai akciófilmre történő esetleges utalást elvetettem. Tehát filozófia:
A távol-keleti filozófia öt eleme: fa, tűz, föld, fém, víz. Az alapelv: "Minden mindennel összefügg, ezért a testben is minden összhangban és harmóniában van egymással". Építő, ill. pusztító-szabályozó kölcsönhatások érvényesülnek, tartják meg a jin-jang egyensúlyát, kölcsönhatásukból ered az életerő (csí).
A víz, az ötödik elem, a legfontosabb, minden gazdagság és bőség eredője, nincs élet nélküle.

Én itt egy rendszert látok. Még az is lehet, képviselteti magát az összes elem úgy, hogy a víz van a középpontban. Ugyanakkor bele van komponálva egy közösségi tér, (vagy az alkotás ebbe a térbe), és mindez egy szépen gondozott parkba illeszkedik.

Sajnos a plasztika elemeit sehogy nem lehet egy képbe befogni; összetett és nagy területet igényel.
Az udvarra kilépve egy csobogó látszik az aréna-szerűre kiképzett kör alakú, kövezett térben. A körbefutó lépcsők vezetik a szemet felfelé, a kert zöldjéhez. Az "aréna" felett, a parkban másik, kisebb csobogó látható, közepén kontrasztként fekete sima kavics-szerű kő. A két csobogót, a kör alakú lépcsőzetet megszakító eresz-szerűen kiképzett vájat (vízelvezető) köti össze. A fentitől jobbra, egy, különálló elemen pedig visszaköszön a művész /szerintem/ jellegzetes motívuma, amit én egy emberi köldökhöz tudok hasonlítani. A honlapján http://www.nyarizsolt.hu/#!/gallery talált egyik alkotás igencsak hasonlít; címe: Kis Napkerék.
(Megjegyzem, szívem szerint az egészet fordítva, felülről lefelé vezetve mutatnám be, ahogy az első három kép sorrendje is mutatja.)

Leírni nehéz, fényképezni szinte lehetetlen. Az értelmezésbe nem merek belemenni... talán az alkotót kéne megkérdezni. De megérte kétszer menni és kikunyerálni az udvarra vezető ajtó kinyitását, hogy körbejárhassam.
Források:
Wehner Tibor: Modern magyar szobrászat 1945-2010
Az "öt elem" (kínai): http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96t_elem (válaszd a kínait)
Az öt elem tana: http://www.ezoterikus.hu/hir.php?id=200

"Ötödik elem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127967
Feltöltve
2013.01.01. 14:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.01. 14:59

"Ötödik elem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127960
Feltöltve
2013.01.01. 14:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/125 • ISO80

Göröntsér Vera 13.01.01. 14:58

"Ötödik elem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127962

127958

127959
Feltöltve
2013.01.01. 14:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/160 • ISO80

127956
Feltöltve
2013.01.01. 14:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.01. 14:57

"Ötödik elem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127961

127968
Feltöltve
2013.01.01. 15:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.01. 15:33

"Ötödik elem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127966
Feltöltve
2013.01.01. 14:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.01. 14:59

"Ötödik elem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127964
Feltöltve
2013.01.01. 14:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ47/10 • 1/160 • ISO80

127957
Feltöltve
2013.01.01. 14:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.01. 14:57

"Ötödik elem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
127965
Feltöltve
2013.01.01. 14:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.01. 14:59
Összesen 12 fotó

Műlap története

13.01.06. 23:33
Göröntsér Vera publikálta "Ötödik elem" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.