Volt valamikor egy telefonközpont Terézvárosban. Ezzel /közel/ szemközti házban éltem le életem első évtizedeit. Szürke, "arctalan" épület volt, ránézni sem volt ajánlatos, kapuját egy időben katonák őrizték. Akkoriban azt sem tudtam, hogy ez a valamikori Merkur Palota, ami 1902 körül épült, sőt szecessziós stílusjegyekkel.
Később kevesebbet jártam arra, de minden változik. A titkok is változtak, a telefonközpont műszaki része összezsugorodott, nem igényelte az óriási épületet, irodák vették át a helyét, majd "eladó-sorba" került. 2008-ban műemléki rekonstrukció keretében napfényre került a Palota, egykori fényében.

Nemrégiben, amikor arra jártam és benéztem a nekem új étterem (verieté) ajtaján, szinte megdöbbenve láttam az óriási szobrot. Szívélyesen invitáltak, de ígértem, visszatérek (a nálam lévő csomagokkal talán mégse...).

A látvány meglepő. A "repro szobor" uralja a teret, ill. nekem ezt sugallta, pedig a helyiségben elfér még néhány alkotás. Mintegy kétszeres életnagyságú akt szobor, a hozzáálmodott kanapén – mindez egy óriás asztalra helyezve. Természetesen, cseppet sem kacéran fekszik ott és szembenéz ihletőjével, a bal oldali falon látható "nagy" Odaliszk közel teljes falat beborító "ponyva-reprodukciójával". A Louvre-ban látható eredeti mű festője Dominique Ingres (1814) http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Ingre,_Grande_Odalisque.jpg&filetimestamp=20050505135302

Az eredeti és az "átirat" természetesen sok részletben eltér. A modern adaptáció három dimenziós (eldöntendő, előny, vagy hátrány), nélkülözi a keleties hatást, ill. az annak erősítését szolgáló elemeket, úgy általában még inkább akt, ha ezt lehet mondani... de nem lehet. Elvégre Ingres mégiscsak klasszikus.
A mozdulat közel ugyanaz. A szobor-hölgynek azonban nincs megformálva az arca. A nőiség puszta szépsége demonstrálásáért van jelen.

---