Debrecen, Böszörményi út 138.
Archív képek

Debrecen
Böszörményi út 138.
Az Agráregyetem tanácstermében látható.

Felállítás1967

Hincz Gyula (tervező)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2013.09.22. 23:36
Szeptember elején, amikor mentem az Agráregyetemre az új szobor avatására, csak reménykedtem, hogy a helyszínen valamilyen módon végre megörökíthetem ezt az alkotást, a hatalmas méretű gobelint. Láttam, hogy a Tanácsterembe folyamatosan jönnek-mennek az emberek, hisz Mándy professzor emlékére tanácskozást is tartottak, illetve a meghívott vendégek is itt gyülekeztek.

Mikor elkezdődött a szoboravató a szabadban, akkor mentem be a tanácsterembe, és engedéllyel fotóztam le az alkotást. Nagyon meglepődtem, a terembe belépve, mert ami képet láttam eddig a nyolc méter hosszú gobelinről azokon az előtte álló székek narancssárga színűek voltak. Most viszont zöldek. Nagyon zöldek. Fogalmam sincs, mikor cserélték ki, újították fel a termet, de az értékes, egyedülálló textilmű hatását totálisan lerombolták ezzel az akcióval.
A három alapszín, a kék, sárga és vörös, és ezek kiegészítő színeire, a narancsra és lilára komponált alkotást nem lehet (nagyon nem szabad lett volna) hatásában ennyire megváltoztatni.

"A falikárpit témáját illetően két részből áll: a természet és az ember világának ábrázolásából... Szerkezetileg háromosztatú a mű: középen a bárányt és lombikot tartó két nőalak, balra kozmikus elemek, jobbra jelképes nőalak és anya gyermekével...
A mű nem érzékeltet háromdimenziós teret, síkszerűen, dekoratívan komponált."

Azért örülök, hogy máig megvan a magyar textilművészet egyik legjelentősebb alkotása; de a környezet...
Bocsánat a kevés fotóért. Csak ennyire volt lehetőség egy-két perc alatt.

A falikárpitot az Iparművészeti Vállalat Szövőműhelyében készítették. Szelecsényi Júlia és Langhoffer Klára szőtték. A pontos mérete: 210 x 756 cm. 5-ös felvetésű.
Források:
Sz. Kürti Katalin: Köztéri szobrok...(Debrecen, 1977, 124-125.p.)
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/hincz-gyula-104

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Hincz Gyula (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
147212
Feltöltve
2013.09.10. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.10. 00:02

"Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Hincz Gyula (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
147213
Feltöltve
2013.09.10. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

147214

147215
Feltöltve
2013.09.10. 00:03

TundeK62 13.09.10. 00:03

"Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Hincz Gyula (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
147216
Feltöltve
2013.09.10. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.10. 00:03

Archív fotók

"Tudomány" c. alkotás fotói

"Hincz Gyula: Gobelin, 1967, Agrártudományi Egyetem, Debrecen (Magyar Helikon Fotóarchívuma)"
Alkotó
Hincz Gyula (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
391487
Forrás
Művészet folyóirat 1979 március (20. évfolyam, 3. szám)
Feltöltve
2020.01.15. 16:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.01.15. 16:56
Archív felvétel
"Hincz Gyula: Gobelin, 1967, Agrártudományi Egyetem, Debrecen (Magyar Helikon Fotóarchívuma)"
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.01.15. 16:56
1 új fotót töltöttem a "Tudomány" műlaphoz
15.10.06. 23:42
A "Tudomány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.22. 23:36
TundeK62 publikálta "Tudomány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.