Nepomuki Szent János

Litke, Dózsa György út 48.

Állapot: Veszélyben

Litke
Dózsa György út 48.
A község főutcáján, a buszjárat elég sűrű más falvakéhoz képest.

Felállítás1879

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

András
2012.11.01. 18:33
Valamikor nagyon szép lehetett ez a romokban álló templom, a leírások is többszöri romos állapotról szólnak. A képek tanúsága szerint újból bontás vár rá. A homlokzatán 'fülkés' Nepomuki Szent János, még látszanak a festésnyomok. Ha jól emlékszem, Kismaroson láttam hasonló, fekete-fehérre festett Nepomukit.

A templomot 1776-ban újjáépítették, 1897-ben már renoválni kellett és helyreállították.

"Nepomuki Szent János (csehül Svatý Jan Nepomucký) (Nepomuk, Csehország, 1340 és 1350 között – Prága, 1393. március 20.) Csehország védőszentje.

A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. A gyónási titok mártírjaként tartják számon. Egyes helyeken a fuldoklók, illetve a bányászok, sóbányászok védőszentje. Az idők folyamán több sóbányában, illetve sóbányászattal kapcsolatos településen templomokat, kápolnákat szentelnek neki, szobrokat emelnek, sőt, Aknasugatagon még bányát is neveznek el róla."

http://hu.wikipedia.org/wiki/Nepomuki_Szent_J%C3%A1nos

A templomról:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=6702

András készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Litke
Feltöltő
Azonosító
121593
Feltöltve
2012.10.18. 16:22
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ35/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.10.18. 16:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Litke
Feltöltő
Azonosító
121594
Feltöltve
2012.10.18. 16:23
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.10.18. 16:23

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Litke
Feltöltő
Azonosító
121595
Feltöltve
2012.10.18. 16:24
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ32/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.10.18. 16:24

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Litke
Feltöltő
Azonosító
121596
Feltöltve
2012.10.18. 16:25

András 12.10.18. 16:25

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Litke
Feltöltő
Azonosító
121597
Feltöltve
2012.10.18. 16:25
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ32/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.10.18. 16:25
Összesen 5 fotó

Műlap története

3 órája
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.05. 21:55
A "Nepomuki Szent János" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
12.11.01. 18:33
A közösség publikálta Bálint "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.