Mosdós
Fő u. 1.
A mosdósi temető bejáratánál jobbra.

Felállítás2010

Steinerné Hófer Erzsébet
2012.11.01. 14:08
Csikós Nagy Márton szobrászművész családjával 1974-ben Somogysárdról Mosdósra költözött. Kislányuk ekkor hét éves volt. Az okos, mozgékony kislány az iskola elkezdése után állandó fáradságra panaszkodott, majd végtagjai kezdtek fájni. A mosdósi szanatóriumban gondos és lelkiismeretes orvosi vizsgálat után Budapestre küldték a Heim Pál Kórházba, ahol a betegséget diagnosztizálták és szembesültek a szülők a súlyos betegséggel.
Az időben való felismerés tette lehetővé, hogy betegségéből felépült és ma már két egyetemista gyermek édesanyja.

A szobrászművész a Mosdóson eltöltött 10 év emlékére és a sok jó barát iránt érzett tisztelete jeléül, akik azóta a temetőben örök álmukat alusszák, ajándékban készítette a tölgyfából készült Angyal című alkotást.

A család 1983-tól ismét Somogysárdon, lakik, visszaköltöztek a nagyszülői házába.

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Somogysard/pages/016_fuggelek.htm

Cím alapján hasonló

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123186
Feltöltve
2012.11.01. 10:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ55/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123187
Feltöltve
2012.11.01. 10:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ42/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123188
Feltöltve
2012.11.01. 10:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ48/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123189
Feltöltve
2012.11.01. 10:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ42/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123190
Feltöltve
2012.11.01. 10:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ51/10 • 1/640 • ISO80

123200
Feltöltve
2012.11.01. 11:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ39/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123192
Feltöltve
2012.11.01. 11:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123213
Feltöltve
2012.11.01. 13:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123193
Feltöltve
2012.11.01. 11:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ51/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123198
Feltöltve
2012.11.01. 11:05

123191
Feltöltve
2012.11.01. 11:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosdós
Feltöltő
Azonosító
123201
Feltöltve
2012.11.01. 11:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ79/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 12 fotó

Műlap története

12.11.01. 14:08
Steinerné Hófer Erzsébet publikálta "Angyal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.