Keszthely, Fő tér 9.
Archív képek

Keszthely
Fő tér 9.
Vajda János Gimnázium lépcsőház, félemeleti pihenő és az első emelet között.

Avatás1992
Avatás1930

Sós Károly (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Steinerné Hófer Erzsébet
2012.10.21. 16:48
Keszthelyen a Festetics Kastélyban megnéztem a Tiffany és Gallé -- a szecesszió üvegművészete időszaki kiállítást.
Az egyik üvegvitrinben két Róth Miksa alkotás volt, ami jelzi, hogy ott a mi üvegművészünknek a helye az előbbi két alkotó mellett.

Hazafelé menet útba esett a Vajda János Gimnázium, bementem és lefényképeztem Róth Miksa által készített üvegablakot, amit Reischl Imre városbíró 1930-ban adományozott az iskolának.
Abban az időben az iskola Keszthelyi Premontrei Rendi Katolikus Gimnázium volt, majd 1948-tól Állami Gimnáziumra, 1951-től pedig Vajda János Gimnáziumra változtatták a nevét.

Szent Imre ablakot (1949-1950) javítás céljából kibontották, és egy időre elfelejtkeztek róla. A Plébánia Hivatal udvarán lévő fészerben, gondosan elraktározva pihent.

Batha Kálmán igazgató (1990- 2004) kezdeményezte, hogy az ablakot visszahelyezzék az eredeti helyére.

Tarr Ferenc a Balatoni Múzeum akkori történész muzeológusa hivatásánál fogva ismerte az üvegablak helyét.

Reischl Marcel és a Vajda János Gimnázium újíttatta fel 1992-ben, akkor került vissza eredeti helyére. Támogatók voltak: Premontrei Öreg Diákok Egyesülete, Dr. Mészáros János, Mátyás Imre, Gadácsi Lajos, Dr. Czoma László

Tarr Ferenc muzeológus és Simonfay Krisztina a Vajda János Gimnázium fiatal magyar szakos tanárnő szívén viselte az üvegablak sorsát és sokban hozzájárultak szervező munkájukkal annak felújításához.

Az üvegablakot Sós Károly budapesti iparművész restaurálta, ami Tarr Ferenc elmondása szerint viszonylag jó állapotban maradt meg.

(1992-ben kiadott gimnáziumi évkönyvből származnak az egyes információk.)

Az ablak felső részén olvasható: Vezesd és védd a magyar ifjúságot.

Az üveg ablak mellet olvasható: Szent Imre, a liliomos herceg
Ha békességes lész, akkor királynak és király fiának hívnak és szeretve lész mind a vitézektől. Szent István Imrének

Magyar Zoltán:Szent Imre, a liliomos herceg
Források:
http://www.vajda.zala.hu/index.php?page=szent-imre-uevegablak&hl=hu_HU
könyv:http://www.magyarmenedek.com/products/2070/

Kapcsolódó
Vajda János
Kapcsolódó
Festetics Pál

Cím alapján hasonló

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
119759
Feltöltve
2012.09.25. 21:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
119763
Feltöltve
2012.09.25. 21:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ55/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
119761
Feltöltve
2012.09.25. 21:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ55/10 • 1/25 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
119760
Feltöltve
2012.09.25. 21:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ48/10 • 1/50 • ISO125

119767
Feltöltve
2012.09.25. 21:32

119814
Feltöltve
2012.09.26. 08:54

119766
Feltöltve
2012.09.25. 21:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ42/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
121803
Feltöltve
2012.10.21. 16:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
121804
Feltöltve
2012.10.21. 16:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
119762
Feltöltve
2012.09.25. 21:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ57/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
121802
Feltöltve
2012.10.21. 16:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ51/10 • 1/8 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"Szent Imre-ablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth MiksaSós Károly (restaurátor, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
120217
Forrás
Balatoni Múzeum képeslaptárából
Feltöltve
2012.10.01. 18:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.03.06. 11:17
A "Szent Imre-ablak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.02.01. 21:18
A "Szent Imre-ablak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.10.21. 16:48
Steinerné Hófer Erzsébet publikálta "Szent Imre-ablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.