Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Fehérvárcsurgó
Petőfi utca 2.
Az alkotás a Károlyi-kastély díszudvarán található.

Felállítás1910

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Aerdna
2012.10.20. 09:07
A Károlyi-kastély oldalszárnyai által közrefogott díszudvaron található medence közepén helyezkedik el a rézből készült barokk díszkút. A díszes kúttálon egy kis puttó látható, amint kezével egy szőlőfürtből nyomja ki a szőlőlevet. Az alkotás ismeretlen olasz művész munkája.

A birtokot 1834-ben a Perényiek elzálogosították 32 évre a Károlyi család részére, majd 1853-ban vásárlás útján végleg a család birtokába került. A Károlyi-kastély klasszicista stílusban épült a Károlyi család számára. Henrich Koch bécsi építész tervei szerint 1844-ben kezdték építeni a kastélyt, a kivitelezés irányítását 1849-ben Koch tanítványára, Ybl Miklósra bízta. A nagyszabású építkezés 1858-ig elhúzódott. A kastély barokk stílusú átalakítása gróf Károlyi József – Fejér vármegye és Székesfehérvár főispánja, országgyűlési képviselője – nevéhez fűződik. Az átalakításra 1910 körül került sor. Feltehetőleg ekkor készült a díszkút is.

2001 óta a kastély vagyonkezelését a Károlyi József Alapítvány látja el, melyet gróf Károlyi György hozott létre, nagyapja, gróf Károlyi József emlékére.

A Károlyi-kastély és parkja nyilvántartott műemlék az 1648-as törzsszámon.
Források:
http://www.museum.hu/m/Karolyi-Kastely_Fehervarcsurgo/aktualis?f
http://www.fehervarcsurgo.hu/telepulesunk/tortenet
http://www.karolyi.org.hu/

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120355
Feltöltve
2012.10.03. 19:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:01

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120356
Feltöltve
2012.10.03. 19:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:01

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120357
Feltöltve
2012.10.03. 19:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:02

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120358
Feltöltve
2012.10.03. 19:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:03

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120359
Feltöltve
2012.10.03. 19:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:04

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120360
Feltöltve
2012.10.03. 19:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120361
Feltöltve
2012.10.03. 19:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:06

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120362
Feltöltve
2012.10.03. 19:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:09

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
121685
Feltöltve
2012.10.20. 08:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/1200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.20. 08:39

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
121686
Feltöltve
2012.10.20. 08:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.20. 08:40

"Díszkút" c. alkotás fotói

2008 tavasz
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
123431
Évszám
2008
Feltöltve
2012.11.03. 17:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ8/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 12.11.03. 17:19
2008
2008 tavasz

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
204569
Feltöltve
2015.05.02. 22:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.02. 22:21

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
204570
Feltöltve
2015.05.02. 22:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.02. 22:22

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
326821
Feltöltve
2018.10.07. 20:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.07. 20:24

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
326822
Feltöltve
2018.10.07. 20:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.07. 20:24

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
326823
Feltöltve
2018.10.07. 20:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.07. 20:25

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
326824
Feltöltve
2018.10.07. 20:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.07. 20:25

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
326825
Feltöltve
2018.10.07. 20:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.07. 20:25

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364936
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 8.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364937
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • 40.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364938
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 25.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364939
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/800 • 93.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364940
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/640 • 150.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364941
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 12.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364942
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 69.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364943
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 55.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364944
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364945
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/125 • 29.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364946
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/160 • 105.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
364947
Feltöltve
2019.07.12. 08:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/500 • 47.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.12. 08:28

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485602
Feltöltve
2022.04.26. 11:46
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/1276 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 11:46

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485603
Feltöltve
2022.04.26. 11:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/200 • 33mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 11:46

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485604
Feltöltve
2022.04.26. 11:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/125 • 71.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 11:46

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485605
Feltöltve
2022.04.26. 11:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/250 • 107mm • ISO280

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 11:46

"Díszkút" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485606
Feltöltve
2022.04.26. 11:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1250 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 11:46

Archív fotók

"Díszkút" c. alkotás fotói

Képeslap részlete. Forrás: http://old.vmmk.hu/k/e453-28.jpg
Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
120364
Feltöltve
2012.10.03. 19:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.03. 19:39
Archív felvétel
Képeslap részlete. Forrás: http://old.vmmk.hu/k/e453-28.jpg
Összesen 36 fotó

Műlap története

22.11.12. 15:53
Megérintettem a "Díszkút" alkotást
22.04.26. 11:46
5 új fotót töltöttem a "Díszkút" műlaphoz
19.07.12. 08:28
12 új fotót töltöttem a "Díszkút" műlaphoz
18.10.07. 20:25
1 új fotót töltöttem a "Díszkút" műlaphoz

18.10.07. 20:24

18.10.07. 13:16
Megérintettem a "Díszkút" alkotást
12.11.03. 17:19
1 új fotót töltöttem a "Díszkút" műlaphoz
12.10.20. 09:07
Aerdna publikálta "Díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.