Győr, Káptalandomb 5
Archív képek

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Gróf Széchenyi Miklós püspök

Győr
Káptalandomb 5
Eredetileg a püspöki hivatalban.

Felállítás1904


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
lig
2012.10.10. 08:05
A Nemzeti Szalon 1904. évi téli tárlatán mutatta be Ligeti Miklós először portréit a nagyközönség előtt. A több teremnyi büszt meglepetés volt az addig csak az Anonymusról ismert ifjú mestertől. Szerintem voltak jobbak – én mondhatom –, de a korabeli média szerint a legnagyobb sikert gróf Széchenyi Miklós győri püspök 5/4-es portréja aratta. A Pesti Hírlap tudósítója szerint: ”...a magyar Rodin, megint finom, mint a lehelet...”
A carrarai márványból készült elegáns portré püspöki ornátusban ábrázolja a fiatal főpapot. Sokáig azt hittem, fiatalabbnak mutatja a portré, mint valójában volt a megmintázásakor, hogy energikusabbnak tűnjön. Sokat tett, épített, nem kímélve magánvagyonát sem. A kreativitás pedig – a fiatalság privilégiuma.
Széchényi Miklós, gróf (1868–1923) egyházi író, győri, majd nagyváradi püspök. 1890-ben szentelték pappá. 1892-ben az esztergomi érseki udvarba került. Ugyanabban az évben megkapta a jáki apátsági templomot. 1898-ban a Pazmaneum kormányzója és esztergomi kanonok lett, 1901-től győri, 1911-től nagyváradi püspök. Fiatalon, vakbélgyulladásból lábadozva hal meg.
Munkásságáról: http://www.hitvallas.hu/index.php?t=r&r=9&c=995
A főpap dinamikus alakja, előoldalán az egyházi címerrel, tiszteletet parancsol. Sajnos ezt a szobrot sincs szerencsénk más módon, csak fotón látni. Nem tudnak róla sem Győrben, sem Nagyváradon. Pedig valahol bizonyosan megvan, mert az egyházi témájú alkotásokat a legkeményebb időkben sem bántották.
Orbán Róbert
2017.05.17. 20:23
Köztérképes kollégánk, "lig", azaz Ligeti Gábor (1949 - 2015) sajnos nem érhette meg, hogy az a szobor, ami után sokat kutatott, előkerült.
Ligeti Miklós Széchenyi Miklós püspököt ábrázoló alkotása Szombathelyen, a Püspöki palota udvarán áll.
Talán egyszer majd azt is sikerül kideríteni, mikor és miért került Szombathelyre.

lig műlapja



Cím alapján hasonló

"Széchenyi Miklós" c. alkotás fotói

Széchenyi Miklós püspök (Ligeti Miklós, 1904) - Szombathely
Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
278197
Évszám
1904
Feltöltve
2017.05.17. 20:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/140 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.17. 20:00
1904
Széchenyi Miklós püspök (Ligeti Miklós, 1904) - Szombathely

"Széchenyi Miklós" c. alkotás fotói

Széchenyi Miklós püspök (Ligeti Miklós, 1904) - Szombathely
Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
278198
Évszám
1904
Feltöltve
2017.05.17. 20:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.17. 20:02
1904
Széchenyi Miklós püspök (Ligeti Miklós, 1904) - Szombathely

"Széchenyi Miklós" c. alkotás fotói

Széchenyi Miklós püspök (Ligeti Miklós, 1904) - Szombathely
Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
278199
Évszám
1904
Feltöltve
2017.05.17. 20:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.17. 20:05
1904
Széchenyi Miklós püspök (Ligeti Miklós, 1904) - Szombathely

Archív fotók

"Széchenyi Miklós" c. alkotás fotói

A Kapoli Múzeum adattára
Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
120852
Feltöltve
2012.10.09. 17:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.10.09. 17:11
Archív felvétel
A Kapoli Múzeum adattára
Összesen 4 fotó

Műlap története

20.10.15. 16:47
A "Széchenyi Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.17. 20:05
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi Miklós" műlaphoz
17.05.17. 20:02
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi Miklós" műlaphoz
17.05.17. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi Miklós" műlaphoz
12.10.10. 08:05
lig publikálta "Széchenyi Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.