Szent István-emlékmű

Csenger, Szent István tér

Csenger
Szent István tér
A tér közepén áll.

Avatás2000. augusztus 20.


TundeK62
2012.10.05. 08:05
Csenger az ország keleti végében fekvő kisváros, nem egészen ötezer lakossal, Románia határa mellett. 1989. március 1-én lett város a nagy múltú település: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csenger

A tér, ahol a Szent István-emlékművet elhelyezték egy mesterséges földhalmon, eredetileg piactér volt. 1948-ban egy Petőfi-szobrot helyeztek el a mostani emlékmű helyén. Azt az alkotást 2000-ben, a millecentenárium évében tették át az iskola épülete mellé. A teret is Petőfi térnek hívták addig, és a Szent István-szobor elhelyezésével egy időben nevezték el Szent István térre. Az emlékművet 2000. augusztus 20-án avatták.
Az alkotás másfélszeres életnagyságú, és bronzból készült. Az emlékmű, rendhagyó módon, a ló lábait takarja, vagyis nem is igazi lovasszobor.

Lépcső vezet fel István király lovas alakjához, ami ottjártamkor nem a legjobb formában volt, mert jókedvű fiatalok vacsorájának nyomát lehetett látni a lépcsőkön szombaton délelőtt. A helynek díszkivilágítása van, és hétfőn egészen biztosan el is takarították a nyomokat; mert teljesen tiszta és rendezett volt az összes köztér a városban.

Nagy csalódás volt, amikor megláttam a szobor talapzatán az alkotó nevét. Ha van egy csengeri születésű szobrász, miért nem az ő művét látjuk a város legfrekventáltabb helyén? Ráadásul arról már meggyőződhetett mindenki, hogy ő valóban tud lovasszobrot alkotni, mert van rá több példa is a szoborlapon.
További linkek
Csenger régi képeken: http://www.csenger.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=72&Itemid=45

Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/parkanyi-raab-peter

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120317
Feltöltve
2012.10.02. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:36

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120318
Feltöltve
2012.10.02. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:36

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120319
Feltöltve
2012.10.02. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:36

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120320
Feltöltve
2012.10.02. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:37

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120321
Feltöltve
2012.10.02. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:37

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120322
Feltöltve
2012.10.02. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:37

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120323
Feltöltve
2012.10.02. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:38

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120324
Feltöltve
2012.10.02. 21:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:38

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
120325
Feltöltve
2012.10.02. 21:39
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.02. 21:39

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
355196
Feltöltve
2019.05.14. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 21:20

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
355197
Feltöltve
2019.05.14. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 44.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 21:20

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
355198
Feltöltve
2019.05.14. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 77.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 21:20

"Szent István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csenger
Feltöltő
Azonosító
465869
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 17:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1000/100 • 1/105 • 20.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 17:27
2011. szeptember
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.21. 19:46
A "Szent István-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.02. 17:27
1 új fotót töltöttem a "Szent István-emlékmű" műlaphoz
19.05.14. 21:20
3 új fotót töltöttem a "Szent István-emlékmű" műlaphoz
12.10.05. 08:05
TundeK62 publikálta "Szent István-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.