Csíkszentdomokos (Sândominic), Alszeg u. 1762 sz.
Archív képek

A csíkszentdomokosi régi iskola, a Márton Áron Múzeum előtt.

Avatás2012. augusztus
Avatás1996. augusztus 28.

Sántha Imre Géza
2012.10.08. 10:00
Márton Áron Erdély nagynevű, széleskörű tiszteletnek örvendő püspöke Csíkszentdomokoson született 1896-ban. Ennek az eseménynek a 100-ik évfordulóján, 1996 augusztus 28-án a szülőfalu egyik közterén felavatták Szervátiusz Tibor már 1989-ben elkészült sajátos formaerejű portréját a püspökről. 2012 nyarán a szobrot áthelyezték a régi iskola elé - ahol Márton Áron is tanult gyerekként - a mostani, színvonalasan és igényesen berendezett Márton Áron Múzeumhoz.
A szobor eredetileg egy négyes szobrászati egység része volt egy kis, mesterséges dombon (ez látható az archív fotón), a köztéren mögötte három kőfaragvány állt, melyeket Szervátiusz Tibor tervei szerint a helyi Jánosi Antal kőfaragó készített el (Nap, Hold, Corpus). Ezek maradtak a helyükön, de e bronzszobor helyébe később Hunyadi László által megmintázott Márton Áron mellszobor került. Az utóbbit 2012 augusztus 8-án szentelte meg Tamás József segédpüspök. Egy helybeli elmondása szerint azért cserélték meg a szobrokat (és bontották meg az eredeti egységet), mert Szervátiusz alkotását absztraknak (!) tartották.
Szervátiusz Tibor alkotása átkerült a község iskolája elé, és így önálló szoborművé vált.
Források:
A személyiségről: Herza Mikola: Márton Áron a csíkszentdomkosiak emlékezetében. Hargita Népe (Csíkszereda). VIII/69 szám. 1996 április 6.
Az avatásról: Takács Éva: Hitet jelölt, utat mutatott. Hargita Népe (Csíkszereda). VIII/170 szám. 1996 augusztus 29.
Nagy Zsuzsanna: Felavatták Márton Áron szobrát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 1824 szám. 1996 augusztus 29.
Borbély László: Áll a szobor. Hargita Népe (Csíkszereda). VIII/171 szám. 1996 augusztus 30.
Beszélgetés az alkotóval: Takács Éva: Az ősi mult és a mostani hitvilág jelképe az emlékmű. Hargita Népe (Csíkszereda). VIII/171 szám. 1996 augusztus 30.

Cím alapján hasonló

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentdomokos (Sândominic)
Feltöltő
Azonosító
120660
Feltöltve
2012.10.07. 18:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.07. 18:58

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentdomokos (Sândominic)
Feltöltő
Azonosító
120661
Feltöltve
2012.10.07. 18:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ94/10 • 1/200 • ISO80

120662
Feltöltve
2012.10.07. 18:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.07. 18:58

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentdomokos (Sândominic)
Feltöltő
Azonosító
120663
Feltöltve
2012.10.07. 18:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/320 • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.07. 18:59

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentdomokos (Sândominic)
Feltöltő
Azonosító
120664
Feltöltve
2012.10.07. 19:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ89/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.07. 19:00

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentdomokos (Sândominic)
Feltöltő
Azonosító
120665
Feltöltve
2012.10.07. 19:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/400 • ISO80

120666
Feltöltve
2012.10.07. 19:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.07. 19:00

"Márton Áron" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csíkszentdomokos (Sândominic)
Feltöltő
Azonosító
120677
Feltöltve
2012.10.07. 21:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.07. 21:21

Archív fotók

"Márton Áron" c. alkotás fotói

A szobor az 1996-ban felavatott első helyén. Forrás: székelyföld.abbcenter
Alkotó
Település
Csíkszentdomokos (Sândominic)
Feltöltő
Azonosító
120671
Fotózva
2007. szeptember
Évszám
1996
Feltöltve
2012.10.07. 19:28
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
OLYMPUS OPTICAL CO.,LTD / E100RS
ƒ56/10 • 1/650 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.10.07. 19:28
2007. szeptember
A szobor az 1996-ban felavatott első helyén. Forrás: székelyföld.abbcenter
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.07.31. 10:10
Megérintettem a "Márton Áron" alkotást
12.10.08. 10:00
Sántha Imre Géza publikálta "Márton Áron" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.