Kolozsvár (Cluj-Napoca), 1989 december 21 u.
Archív képek

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Fogadalmi oszlop, Statuia Fecioarei Maria, Statuia Sf. Maria Protectoare, Statuia Ciumei

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
1989 december 21 u.
Az 1989 december 21 út külvárosi elején, a Szentpéteri templom mögötti kis zöldövezetben.

Elbontás2022. szeptember
Felállítás1961
Elbontás1959
Felállítás1744

Sántha Imre Géza
2012.10.10. 17:05
Kolozsvár belvárosában, a volt piarista (ma Egyetemi) templom előtti kis téren, barokk épületek között állították fel Schuchbauer Antal osztrák szobrász által elkészített fogadalmi Mária oszlopát. Ezt az 1738 óta tartó pestisjárvány elmulása okán, hálaként emeltette Kornis Antal főkormányszéki tanácsos és felesége. Ez volt a város első köztéri szobra.
A szobor 1944-ben, a háborús front átvonulásakor megrongálódott, letörött Mária feje, de 1957-1958-ban restaurálták. 1959-ben a kommunista hatóságok lebontatták, és a helyi ferences templomban raktároztatták el, majd 1961-ben került a jelenlegi helyére, vagyis a külvárosban lévő Szent Péter templom mögötti kis zöldövezetbe. Itt az 1980-as években tömbházakat építettek a közvetlen környezetébe, így a műemlékszámba menő barokk obeliszk elveszti eredeti hatását, de a templommal és a túloldalon lévő, szintén ide helyezett fogadalmi kapuval valamelyest oldja a tömbházi környezet merevségét.
A meggyengült szobor-oszlopot 2022 szeptemberében elbontották és elszállították restaurálásra a Kolozs megyei Magyarvistára, ahol Kiss Zoltán kőrestaurátor vezetésével megtisztítják, helyreállítják. Ez a munkálat 2023 novemberében fejeződött be, amikor a szoboregyüttest restaurált státuszában felállították a belvárosi Egyetemi templom előtti téren, ott ahol az eredetileg is állt.
Források:
Gaál György: Kolozsvár. Polis könyvkiadó. Kolozsvár. 2001. 147.
Az emlékmű elbontása: http://www.szabadsag.ro/-/vistaba-szallitottak-restauralasra-a-maria-oszlopot?fbclid=IwAR0eBvrYeid-QxX7hN7vyX9IFJRQ_6BJ6FAC_1EJhKpmR6IsR_6fIZwL6yI

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok
Közös gyűjteményben
Fogadalmi emlékművek

Cím alapján hasonló

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
500704
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2022.09.14. 21:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ58/10 • 1/400 • 94.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.09.14. 21:06
2012. augusztus

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
119728
Feltöltve
2012.09.25. 18:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.25. 18:31

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
119729
Feltöltve
2012.09.25. 18:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ47/10 • 1/800 • ISO80

119730
Feltöltve
2012.09.25. 18:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.25. 18:31

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
119731
Feltöltve
2012.09.25. 18:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.25. 18:32

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
119732

2021.július-i állapota
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
511278
Forrás
Személyes árchivum
Fotózva
2021. július
Évszám
2021
Feltöltve
2022.12.15. 16:22
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ2000/1000 • 1/712 • 4.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 22.12.15. 16:22
2021. július
2021.július-i állapota

Archív fotók

"Mária-oszlop" c. alkotás fotói

A Mária-oszlop eredeti helyén, a piarista templom előtti téren.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
120153
Feltöltve
2012.09.30. 22:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.30. 22:16
Archív felvétel
A Mária-oszlop eredeti helyén, a piarista templom előtti téren.
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.12.16. 00:25
A "Mária-oszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.15. 16:22
1 új fotót töltöttem a "Mária-oszlop" műlaphoz
22.09.14. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Mária-oszlop" műlaphoz
12.10.10. 17:05
Sántha Imre Géza publikálta "Mária-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.