Sátoraljaújhely, Deák utca 10.

Sátoraljaújhely
Deák utca 10.
A Kossuth Gimnázium lépcsőházában

Felállítás1999

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Kiss Katalin
2012.09.24. 18:15
A domborműves emléktábla a fiatal Kossuth Lajost ábrázolja, mivel ebbe az iskolába járt 1810-től 1816-ig, amiről az iskola bejárata melletti emléktáblával emlékeznek meg.

A forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára készíttetett az iskola márvány emléktáblát, amit az épület lépcsőházában helyeztek el.

Az emléktábla idézete a Védegyletet szorgalmazó Kossuth szavait őrzi, melyek 1846. augusztus 20-i közgyűlésén elmondott beszédében hangzottak el:
'… a hatásnak feltétele az, hogy lépéseinket a korszerűség igényeihez alkalmazzuk; mert valamint egyénekről, úgy egyesületekről is igaz, hogy csak az képes hatalmasan hatni, ki saját korának embere, míg ellenben ki korát megelőzi csak halála után él, ki pedig korától elmaradt, élve is halott.'

A Védegyletről: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9degylet_%28reformkor%29

Forrás: az iskola évkönyve
További linkek
Kossuth Lajos Gimnázium: http://www2.zemplenitiszk.hu/index.php/tagintezmenyek/26-kossuth-lajos-gimnazium-3980-satoraljaujhely-deak-u-10

ifj. Pál Mihály: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/pal-mihaly-ifj

Kossuth Lajos: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
119593
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.24. 12:12
2012. március

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
119594
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.24. 12:12
2012. március

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
119595
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.24. 12:13
2012. március

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
119596
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.24. 12:13
2012. március

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
119598
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.24. 12:14
2012. március

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
119597
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

119599
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.24. 12:14
2012. március

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
119600
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.24. 12:15
2012. március

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
119601
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2012.09.24. 12:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.24. 12:16
2012. március
Összesen 9 fotó

Műlap története

12.09.24. 18:15
Kiss Katalin publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.