Székesfehérvár, Zichy liget
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Gróf Zichy Jenő

Az alkotás a Zichy-ligetben található.

Felállítás2012. szeptember 21.

Aerdna
2012.09.21. 21:45
2012. szeptember 21-én 16.00 órakor a székesfehérvári Zichy-ligetben, születésének 175 évfordulóján felavatták gróf Zichy Jenő (1837-1906) mellszobrát.

A mellszobor ünnepélyes avatásán Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója, a '2013-as Emlékbizottság' elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd gróf Zichy Jenő mellszobrát dr. Cser-Palkovics András polgármester avatta fel.

Az alkotás Nagy Benedek munkája, talapzatának felirata:
Gróf Zichy Jenő 1837-1906

Gróf Zichy Jenő pályáját 1860-ban Fejér vármegyében kezdte mint főszolgabíró. 1861-ben és 1865-től országgyűlési képviselő, majd 1881-1906 között az Országos Iparegyesület elnöke volt. Közreműködésével 86 városban indult meg az alsó fokú iparoktatás. Nevéhez fűződik az 1879. évi székesfehérvári országos kiállítás megszervezése. Ennek emléke a székesfehérvári Zichy-ligetben található Zichy-pavilon, mely a kiállításra készült (építész Palóczi Platzer Antal, öntötték Oetl Antal vasöntödéjében). Oroszországba és Ázsiába vezetett tudományos expedíciói a magyarság eredetének felkutatására irányultak. Három nagyobb expedíciót szervezett, melyek során értékes gyűjtőmunkát végeztek. 1901-ben Budapesten létesített magánmúzeumát a fővárosra hagyományozta. Jelentős összegeket adományozott saját vagyonából kiállítások szervezésére. A székesfehérvári Vörösmarty-szobor felállításának kezdeményezője volt. 1899-től az MTA tiszteleti tagja volt. Ellátta az Műemlékek Országos Bizottságának elnöki tisztét is. Zichy Jenő a ciszterci gimnázium diákja, és a Fejér megyei és Székesfehérvár városi Történelmi és Régészeti Egylet alapító tagja volt.Gróf Zichy Jenő a Városi Színház létrehozásában is szerepet vállalt, 1876-tól az intézmény vezetésében is feladatokat bíztak rá. 1884-től gyakorlatilag ő felügyelte a színház működését irányító részvénytársaság munkáját, majd 1893-tól annak elnöki tisztét is betöltötte. A folyamatosan sok nehézséggel küzdő intézményt a társaság 1897-es felszámolásáig segítette. 1893-tól haláláig a székesfehérvári Vörösmarty Kör elnöke volt.

Gróf Zichy Jenő megkapta a Székesfehérvár díszpolgára címet, és a ligetet, melyben most szobrát felállították, róla nevezték el. A ligetet a szobor avatása előtt felújították, rendbe tették.

A szobor mintája a Városháza folyosóján került elhelyezésre.

Képgaléria a szoboravatásról: http://www.szekesfehervar.hu/viewer.php?image=0&group=101905

Forrás: http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/al905_10/433.htm
http://www.kodolanyi.hu/szabadpart/32/32_tarstud_lukacs.htm
http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_101697
Entz Géza Antal (szerk.): Magyarország műemlékei - Székesfehérvár,
273. o.

További képek: https://picasaweb.google.com/116576757838762873226/NagyBenedekGrofZichyJeno2012#

Blogbejegyzések a műlapról
Nagy Benedek
Aerdna blogja @ 2014.05.14. 21:23
Nagy Benedek 1941. március 15-én született, a Csallóközben, Pozsonytól nem messze, Illésházán. Rábapordány volt a következő „megálló”, itt nevelkedett, majd Pápán, a Pápai Tanítóképzőben tanult, itt végezte a középiskolát. Ezt követően két esztendőn keresztül tanított Rábacsanakon, ahol a...

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

A szobor mintája a Városháza folyosóján. 2012.04.04.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
119267
Évszám
2012
Feltöltve
2012.09.20. 21:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.20. 21:01
2012
A szobor mintája a Városháza folyosóján. 2012.04.04.

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Az avatás napján készített fotó.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
119379
Feltöltve
2012.09.21. 20:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.21. 20:24
Az avatás napján készített fotó.

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Az avatás után 3 órával készült kép.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
119380
Feltöltve
2012.09.21. 20:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.21. 20:24
Az avatás után 3 órával készült kép.

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
119628
Feltöltve
2012.09.24. 16:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.24. 16:41

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
119629
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.09.24. 16:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

119630
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.09.24. 16:42

Aerdna 12.09.24. 16:42
2005. január

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

A háttérben az 1879-es országos kiállításra készült Zichy-pavilon.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
119632
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.09.24. 16:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.24. 16:44
2005. január
A háttérben az 1879-es országos kiállításra készült Zichy-pavilon.

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
119633
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.09.24. 16:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.24. 16:46
2005. január

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
119631
Feltöltve
2012.09.24. 16:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.24. 16:43

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
132009
Feltöltve
2013.03.01. 15:32
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/111 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 15:32

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
132007
Feltöltve
2013.03.01. 15:30
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/111 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 15:30

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
133204
Feltöltve
2013.03.12. 01:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.12. 01:06

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
159611
Fotózva
2005. január
Évszám
2014
Feltöltve
2014.03.11. 20:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.03.11. 20:07
2005. január
2014

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
159612

159613

159614
Évszám
2014
Feltöltve
2014.03.11. 20:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.03.11. 20:08
2014
2014

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
184835
Feltöltve
2014.10.25. 21:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.25. 21:57

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
193248
Feltöltve
2015.01.20. 13:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.20. 13:03

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
193249
Feltöltve
2015.01.20. 13:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.20. 13:04

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
193250
Feltöltve
2015.01.20. 13:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.20. 13:06

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
203947
Feltöltve
2015.04.27. 18:50
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 18:50

"Zichy Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
203948
Feltöltve
2015.04.27. 18:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 18:55
Összesen 22 fotó

Műlap története

17.04.24. 13:08
Megérintettem a "Zichy Jenő" alkotást
15.04.27. 18:55
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
15.04.27. 18:50
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
15.01.20. 13:06
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
15.01.20. 13:04
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
15.01.20. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
14.10.25. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
13.03.12. 01:06
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
13.03.01. 15:32
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
13.03.01. 15:30
1 új fotót töltöttem a "Zichy Jenő" műlaphoz
12.09.21. 21:45
Aerdna publikálta "Zichy Jenő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.