Bolyai János mellszobra

Kolozsvár (Cluj-Napoca), M. Kogalniceanu u.

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
M. Kogalniceanu u.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem főépületének belső udvarán.

Felállítás1979

Sántha Imre Géza
2012.09.19. 11:40
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyugati belső udvarán az 1970-es évek végén egy-egy mellszobrot állítottak a két névadónak, vagyis Bolyai János matematikusnak és Victor Babeș fizikus, biológusnak, egymással szemben felállítva. Ez előbbit készítette Vetró Artúr.
Sokáig így álltak, hangulatosan meghatározva az egyetem udvarát. Viszont az utóbbi években egy, enyhén szólva zavaróan zsúfolt szoborpanteont hoztak létre a két régebbi szobor köré az egyetem történetének kiemelkedő professzorai számára, melyek között – és ez nemzeti szempontból is zavaró számunkra – egyetlen magyar tudóstanárt sem találunk (pedig lenne bőven kinek szobrot állítani). Úgyhogy az 'udvari' szoborrengetegben jelenleg a Bolyai egy megtűrt alkotásként hat. Fotózni is úgy próbáltam, hogy csak ez a szobor látszódjon, legalább a képeken ne zavarja más.
A lent látható Új Élet folyóiratban, 1979 nyarán megjelent cikk utal arra, hogy "Most készülnek felállítani (Vetró) Bólyai Jánosát, itt, helyben az egyetem előtt", ugyanott egy fotót is láthatunk az elkészült szoborról.
Források:
Szépréti Lilla: Látogatás a hatvanéves Vetró Artúr műtermében. Új Élet. Marosvásárhely. XXII/16. 1979 augusztus 25.

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Bolyai János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
118091
Feltöltve
2012.09.04. 22:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.04. 22:19

"Bolyai János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
118092
Feltöltve
2012.09.04. 22:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ47/10 • 1/60 • ISO180

118093
Feltöltve
2012.09.04. 22:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.04. 22:19

"Bolyai János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
118094
Feltöltve
2012.09.04. 22:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ40/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.04. 22:20

"Bolyai János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
118095
Feltöltve
2012.09.04. 22:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.04. 22:20
Összesen 5 fotó

Műlap története

12.09.19. 11:40
Sántha Imre Géza publikálta "Bolyai János mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.