Balatonederics, Afrika Múzeum

Alternatív, helyi címek:Dr. Nagy Endre

Balatonederics
Afrika Múzeum
Az Afrika Múzeum bejáratával szemben, kissé jobbra

Avatás2007. július 7.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.08.26. 21:15
Úgy gondolom, az alkotónak talán egy sajátos megbízása lehetett a híres vadász és Afrika-kutató alakjának megformálása. A megrendelő nem más, mint a szobor alanyának második felesége, aki a vadász halála óta működteti a Balaton környékén 1984-ben létrehozott Afrika Múzeumot.

A múzeumot jó néhány évvel ezelőtt láttam már. Kellemes élményt jelentett úgy a sajátságos belső anyag, mind a kinti állatkert -- különösen a struccok csapata. Természetesen az interneten kellett észrevennem, hogy ott látható ez az alkotás. Tehát külön utat, szervezést igényelt az elérése. Másik jellemző körülmény a déli verőfény, tehát nagyon örültem, hogy a szobor egy szépen kialakított, árnyas helyen áll. Az erős fények és árnyak így is nehezen kezelhetőek voltak.

A szobor kívülről is jól látható, de én azért bementem, hogy körbekattogtathassam.
További linkek
Afrika Múzeum: http://www.afrikamuzeum.hu/afrikamuzeum.php?lan=hu

Az alkotó honlapja: http://www.martonlaszlo.hu/mindex.htm
Benkő Gabriella Emese
2020.06.05. 21:21

Források:
Napló, 2007. július 11. (63. évfolyam, 160. szám) 4. oldal
(https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VeszpremiNaplo_2007_07/?pg=183&layout=s)

Blogbejegyzések a műlapról
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész 
mé blogja @ 2020.10.26. 19:41
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész  (Tapolca, Zala vármegye, 1925. november 5. – Budapest, 2008. október 5.)  Marton László Munkácsy Mihály-díjas, Magyarország Érdemes- és Kíváló Művésze, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Kossuth-díjas alkotó.

Cím alapján hasonló

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
116450
Feltöltve
2012.08.16. 19:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.16. 19:20

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
116451
Feltöltve
2012.08.16. 19:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.16. 19:21

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
116929
Feltöltve
2012.08.24. 14:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.24. 14:40

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
116934
Feltöltve
2012.08.24. 14:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.24. 14:44

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
116931
Feltöltve
2012.08.24. 14:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.24. 14:41

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
116932
Feltöltve
2012.08.24. 14:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.24. 14:42

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
116933

116935
Feltöltve
2012.08.24. 14:45

Göröntsér Vera 12.08.24. 14:45

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
116936
Feltöltve
2012.08.24. 14:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.24. 14:46

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
172782
Feltöltve
2014.07.20. 11:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.20. 11:33

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
172783
Feltöltve
2014.07.20. 11:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.20. 11:33

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
172784
Feltöltve
2014.07.20. 11:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.20. 11:34

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
172785
Feltöltve
2014.07.20. 11:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.20. 11:42

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
172786
Feltöltve
2014.07.20. 11:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.07.20. 11:44

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
228271
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2016.01.02. 21:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.02. 21:01
2012. augusztus

"Nagy Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonederics
Feltöltő
Azonosító
228272
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2016.01.02. 21:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.02. 21:01
2012. augusztus
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.06.05. 21:21
A "Nagy Endre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.20. 11:44
1 új fotót töltöttem a "Nagy Endre" műlaphoz
14.07.20. 11:42
1 új fotót töltöttem a "Nagy Endre" műlaphoz
14.07.20. 11:34
1 új fotót töltöttem a "Nagy Endre" műlaphoz
14.07.20. 11:33
1 új fotót töltöttem a "Nagy Endre" műlaphoz
14.07.20. 11:33
1 új fotót töltöttem a "Nagy Endre" műlaphoz
12.08.26. 21:15
Göröntsér Vera publikálta "Nagy Endre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.